'' Az út "

Tom és Emma hazafelé ballagtak, Valeria is hazaért már a Kaulitz házból, Bill bepakolta a bőröndjét. Lászólag minden készen állt. Csak Tomnak kellett sietnie, hogy öccséhez hasonlóan Ő is elvégezze feladatát, a csomagolást. Azonban mintha Tom egyáltalán nem kapkodta volna el a dolgot. Ráérősen sétált Emma mellett, aki titkon néha- néha az órájára pillantott, majd idegesen vissza, Tomra.
- Öhm... Nem kéne esetleg egy kicsit sietni? - próbálkozott Emma.
Tom felkapta a fejét. Látszott, hogy valamin nagyon gondolkodott.
- Mi lenne... Csak tegyük fel... Ha nem mennék velük? - kérdezte részben lelkesen, részben pedig félénken Tom.
- Mi? Azt... Azt nem teheted... Nem hagyhatod cserben Billt és a többieket! Nah, és mi lesz a rajongókkal? Tom!
- Jó- jó. Csak egy ötlet volna, na... - hajtotta le bosszúsan a fejét Tom.
Emma szívesen biztatta volna. Oh, igen. De még milyen szívesen mondott volna neki néhány bátorító szót.... De nem! Ha elkezd vele beszélgetni, akkor Tom majd még úgysem akar hazamenni és készülődni. Eldöntötte, hogy ráhagyja az egészet, nem foglalkozva a következményekkel, és szótlanul várja, hogy Tom hazamenjen. Ez néhány perc múlva meg is történt. Tom Kaulitz bosszúsan, fejét lehajtva ballagott haza.........

Tom jó erősen bacsapta maga mögött az ajtót mikor hazaért.A házba belépve a plafonra emelte tekintetét. Tudta, hogy testvére néhány perc múlva lejön és hallgathatja tőle az "el fogunk késni" kezdetű szöveget. Már lelkiekben rég felkészült rá, és némi hiányt érzett mikor néhány perc elteltével felballagott a szobájába. Bill nem jött le, nem kiabált vele és nem is sörgette. Talán beteg? Esetleg nem hallotta, hogy megjött? Az lehetetlen! Azt az ajtócsapkodást még a szomszéd házakban is hallották. Ez egészen biztos!
Mikor felért az emeletre nagy megkönnyebbülést érzett, hogy testvére kilépett az ajtón.Még kicsit el is mosolyodott. Legalább eltereli a gondolatait egy kicsit. De nem! Bill nem kiabált vele...
Tom összeráncolta a szemöldökét és Billre pillantott. Kissé idegesnek tűnt. Nah, akkor majd most! Kiabálj már! Gyerünk!
- Valeria keresett ... - motyogta Bill rá sem pillantva testvérére, majd elment mellette. Tom felnézett mikor Bill válla összeütközött az Ő vállával, de semmi. Bill lehajtott fejjel ballagott le a lépcsőn.
Tom elhúzta a száját, majd bement a szobájába. Majd később beszél az öccsével. Ideje, hogy összepakolja a cuccait. Ha Emma ennyire nem kíváncsi rá, akkor teljesen mindegy, hogy itt van-e vagy egy londoni koncerten. Billel pedig út közben is beszélhet.............

Jó néhány órával és szomorú sóhajjal később Bill és Tom Kaulitz a repülőtér felé tartottak. Tom kiskorában mindig szerette a szaladó fokat bámulni a kocsiból, és ez azóta sem változott. De most nem foglalkozhat ezzel. Beszélnie kell Billel.
- Bill... - fordult testvére felé. - Bill! - kiáltott el magát mikor zenét hallgató testvére nem nézett rá.
- Hmmm? - Bill gyorsan kihúzta a fülhallgatót és Tomra pillantott.
- Beszélnünk kell! - mondta Tom.
- Pillanat... - Bill kihúzta a fülhallgató másik felét is, majd elrakta az mp3 lejátszót. Tom figyelte a mozdulatsort.
Egyetlen porcikája sem kívánja ezt az utazást. Talán három nap múlva már nagyobb lelkesedéssel menne el, de azért erre sem mert volna megesküdni. Csak az a tudat vigasztalta egy kicsit, hogy a hamarosan újra láthatja Gustav-ot és Georg-ot, legjobb barátait.
- Nah, mi van? - kérdezte Bill minden lelkesedés nélkül.
- Én is ezt kérdezem? MI van? Mi bajod van? Hm?
- Nem értem miről beszélsz. Nekem nincs semmi bajom. Nem említettem neked semmi ilyesmit.
- Nem vagyok hülye! Ezt nem lehet nem észrevenni.
- Hm... Tényleg nem vagy hülye... - méregette Bill miközben elgondolkodó képet vágott. - Fantasztikus felfedezéseket teszel...
- Nem érdekel a gúnyolódásod....Ha azt hiszed, hogy ezért megharagszom rád, és majd nem kérdezősködöm tovább, hát akkor nagyon tévedsz! Szóval nyögd ki végre!
- Semmi közöd hozzá! - vágta rá Bill, majd benyúlt a táskájába és újra elővette az mp3 lejátszót.
- Semmi közöm hozzá? Szép kis testvér vagy, mondhatom! Köszönöm szépen... - mondta Tom, majd sértődötten az ablak felé fordult.
- Jaj, ne kezd a lelkiismeret dumát... - mondta Bill miközben egy megfejthetetlen fintor jelent meg az arcán.
Tom egy pillanatra elmosolyodott, majd ugyan olyan sértődött képpel fordult Bill felé, amilyennel elfordult tőle.
- Akkor kinyöghetnéd végre, hogy miért vagy szomorú!
- Jaj, csak nem akarok elmenni! Már megint ott hagyjuk Anyáékat, Andreast, a barátainkat és ráadásul még Emma is ott van most... - hazudta Bill. Azonban mikor Tom meghallotta Emma nevét már nem igazán foglalkozott az előbbi kérdéssel. Látszólag elfogadta testvére válaszát, és ha nem akarja elmondani, akkor nem faggatja tovább. Csak elhúzta a száját - jelezve, hogy együtt érez Billel - majd az ablak felé fordult és elmerült saját gndolataiban, melynek fő témája Emma volt. Mit csinál vele ez a lány?

Talán még tíz perc sem telt mikor végre a repülőtérre érkeztek. Az ikrek leadták hatalmas csomagjaikat, majd a megbeszélt helyre mentek, hogy találkozzanak Georg-al, Gustav-al és David-el.
Mindketten szélesen elmosolyodtak mikor meglátták barátaikat. Utolsó találkozásuk óta - ami valjuk be, nem is olyan rég volt - a két fiú semmit sem változott. Georg hosszú hajú,kissé mogorva képű fiú volt, akiről csak kevesen tudták, hogy milyen nagy szíve van és, hogy mennyit lehet rajta nevetni. De mások nem számítottak. Ő, Tom pontosan ismerte a fiút, és csak ez érdekelte.
Nagy örömmel fogtak kezet a két fiúval, majd meg is ölelték őket. Georg után Gustav következett. Gustav kissé kerek arcú fiú volt. Látszott rajta, hogy néhány hét alatt magára szedett pár plusz kilót. Tom nem aggódott érte. Tudta, hogy a kimerítő koncertekkel újta formába jön majd. Gustav is szélesen mosolygott az ikrekre.
- Mi újság? Hogy telt ez a kis szünet? - kérdezte.
Bill és Tom váltottak egymással egy pillantást. Egyikük sem tudta, hogy mi a baja a másiknak,de valahogy mégis elkerülhetetlen volt.
- E...Elég jóól... - válaszolt végül Bill.
- Hát ez nem volt túl meggyőző... - mondta Goerg.
- Nah, és a tietek? - váltott gyorsan témát Bill.
Tom már nem is figyelt a válaszra. Újra eszébe jutott Emma. Ahogy nevet, ahogy sétál mellette. Milyen puha kezei vannak. Még mindig látja maga előtt mikor megfogja, aztán visszahúzza.
Tom gyorsan megrázta a fejét. Őrült gondolatok! Szörnyű, őrült, kínzó gondolatok...
- Jól vagy? - kérdezte a mellette sétáló Georg.
Észre sem vette, hogy már elindultak. Csak magától vitték a lábai.
- Persze... - válaszolt.
Ki kell vernie a fejéből. Ez az egyetlen megoldás! Ez a néhány nap pont elég lesz rá...Igen, ez az!
De nem... mégsem...Miért is kéne kivernie a fejéből? Hiszen nincs is semmi...Csak elhívta randizni a legjobb barátját. Ennyi.
Tom gondolatmenetét ismét megzavarták. Azonban most a zsebében lévő telefonja volt az. Szíve nagyot dobbant. Talán Emma az. Gyorsan előhalászta a mobilját, majd mikor meglátta az "új üzenet" és az "Emma" szavakat a kijelzőt szíve még egy hatalmasat dobbant. Azonban most meg mert volna rá esküdni, hogy ezt mindenki észrevette.......