Egy késő őszi délután miért is ne lehetne jó alkalom arra, hogy a szobámban ülve, az ablakon bámészkodjak kifelé. Hisz’ az idő egyszerűen fantasztikus. Festői képet lehetne felállítani a fák sárga, lehulló leveleiből. Igen, október végén már igencsak ez megy, ha az időjárás nincs megzavarodva.
Csak bambán néztem a tájat és kémleletem a parkban játszó gyerekeket, valamint a köztük elvegyülő néhány tinit, akik a barátaikkal vígan nevetgélnek. Talán ha nekem is lennének barátaim, akkor most ugyanezt tehetném, de nem… Sajnos az élet úgy hozta, hogy miután az anyukám meghalt, nekem csak az apu maradt, aki tanári mivolta miatt, úgy döntött, magántanuló leszek.
Ezt persze tőlem nem is kérdezte meg, de csak tűrtem, amit Ő saját magában szépen elrendezgetett. 6 osztályt végeztem el közösségben, és mikor végeztem a hatodikkal, megtörtént az, amire álmaimban sem gondoltam volna. Igen, az anyukám meghalt egy szörnyű autóbalesetben, aminek tanúja voltam, mivel egy családi nyaralásról tartottunk hazafelé. Már éppen beértünk Berlinbe, mikor az egyik kanyarból őrületes sebességgel kiszáguldó autó belénk rohant.
Ezt a sokkoló pillanatot egy 12 éves gyerek nem igen tudná feldolgozni, de nekem sikerült. Legalábbis úgy érzem. Már nem is igen gondolok erre, csak mikor néhány családi fotó előkerül. A bátyámnak volt ez a legnehezebb. Ő a mai napig emlegeti. Igaz nem látta a történteket, mert ő akkor az egyetemen ült, de nagyon megviselte. 24 éves létére még mindig elsírja magát, ha anyukánkról van szó. Én most kezdtem apuval a gimis anyagokat venni, mivel hogy ugyebár ha rendes suliba járnék, akkor ez lenne az évfolyamom. De térünk csak vissza a szobámba. Már közel egy órája csak az ablakon nézek kifelé. A semmittevés már-már mindennapossá vált az életemben. 16 évesen már teljesen el is felejtettem, milyen az, amikor valaki a barátnőjével a plázákat járja vagy, hogy milyen az, amikor egyesre felelsz és az egész osztály rajtad nevet. Nem kis mértékben hatott és hat ki ez a lelki világomra. Nincs kivel megbeszélnem azt, mikor látok egy jó kis cuccot, hogy az vajon hogy áll rajtam. Még a szomszédban sem igen tudok barátkozni, mert ott szinte csak fiúk vannak. Nah meg rengeteg öreg, akikkel jelen esetben nincs kedvem bájologni. Így inkább annál maradtam, hogy nem megyek ki a lakásból, csak ha discoba vagy vásárolni indulok. Mondjuk az, hogy én discoba járok, csak akkor van, mikor a bátyám hazajön és Ronival, a barátnőjével magukkal visznek. 4 éve barátom sem volt. Mostanában úgy viselkedek, mint egy remete. - gondoltam. Ajtócsukódás a földszinten. Megjött apa.
- Szia, kicsim. - hallatszott a hangja az ajtómból.
- Szia. - köszöntem vissza bágyadtan.
- Naaa… Mi ez a lecsorbult tekintet. - emelte fel a fejem.
- Apa. Tudod ma, mielőtt megjöttél egész nap azon agyaltam, hogy mi lett volna akkor, ha én nem leszek magántanuló. Akkor biztos nem lennék ennyire magányos… - gondolkoztam el, de aztán kapcsoltam, hogy mit is mondtam és kimentettem magam.
– Egyébként te miért vagy ilyen jókedvű? Mi volt ma a suliban? - váltottam hirtelen témát.
- Hmmm… Most azon gondolkozom, hogy megosszam-e veled. - vágott gondolkozó fejet.
- Jahj apa, ne csigázz. - sürgettem.
- Nos, mint már említettem, Chris a bátyád felhívott, hogy lenne egy állás Loitschi-ben. Tudod, amit megbeszéltünk vele a múlt héten.
- Igen, emlékszem.
- Hát, ha neked ez most megfelel, akkor oda is költöznénk, hogy ne kelljen annyit kocsikáznom. - apa félve a válaszomtól. Kis gondolkozás után kicsattant belőlem a válasz.
- Ez nagyon király. És milyen lesz az új házunk? Kik lesznek a szomszédjaink? Ez város vagy falu? Milyen tanár leszel? Mikor költözünk? - halmoztam e a kérdéseimmel.
- Nyugi…/neved/… Mindent elmondok. Hát az a helyzet, hogy mivel ma péntek van, ezért még ezen a héten el kellene mennünk, mert hétfőn lesz az állásinterjú. Szóval, ha benne vagy, akkor ma összeszedjük a cuccainkat és holnap este már az új házunkban ébredünk. Amúgy a ház gyönyörű, mármint szerintem az, mivel Roni választotta és a bátyád vette nekünk, ezért örülnék, ha fel is hívnád majd. Tanítani fogok továbbra is, úgy mint eddig. Irodalmat. Lesz egy osztályom, akiket azért kell a szárnyaim alá vennem, mert az előző tanár otthagyta őket, mondván, hogy rettentő rosszak. De egyébként gimisek. hát röviden ennyi. Mit szólsz?
- Azt hiszem, pakolok is. - mosolyogtam. Apa csak nézett nagyokat.
- Nah, mi az? Mit állsz itt? Te nem is szeded a cuccaid? - kérdeztem.
-/neved/ te most komolyan ennyire örülsz? Csak mert én nem erre számítottam, hanem arra, hogy felkapd a vizet, bezárkózol a szobádba kiőrjöngöd magad, majd pár óra múlva kijössz és még mindig azon a véleményen vagy, hogy te itt maradsz és egy lépést sem teszel innen Berlinből. - blokkolt le apa.
- Jahj apa, viccelsz? Ennek örülök a legjobban, hogy végre új környezetbe csöppenek és talán lesz a szomszédban olyan lány, akivel lehet beszélgetni. Vagy még ha nem is a szomszédban, akkor valahol a közelben. - mosolyogtam rá bíztatóan.
- Hát jó. Akkor ezt felfogtam. Én is összeszedem a ruháimat, de a bútorok közül csak azokat szedd össze, amik igazán fontosak, mert nem szeretnék annyi cuccot szállíttatni a költöztetőkkel. És különben is, a szobád kiköpött más lesz ennek, mert Roni úgy rendezte. - mosolygott.
- Hát jó. Akkor nem viszek semmit, csak a könyveket, ruhákat stb-t. - néztem rá, ami nem is tartott sokáig, mivel már szedtem is elő a bőröndöt az ágyam alól, és beleszórtam a ruháim.
- Akkor jó pakolást. - mondta és kiment a szobámból. Én csak pakoltam, mint egy mérgezett egér. Nem is gondolkoztam el azon, hogy apa most valójában mit is mondott. De azt is tegyük hozzá, hogy időm sem volt rá. Kb. 4 óra alatt szépen kipakoltam a szobámban elhelyezett összes fontos tárgyat. Minden bőröndökbe került. Szépen elterültem az ágyamon. Na, már megint nem gondoltam végig, mielőtt választ adtam valamire. Ez az én formám. De talán majd most végre minden jó lesz, és nem kell azon aggódnom, hogy nincs kivel megbeszélnem a dolgaimat. Ezekkel a gondolatokkal merültem mély álomba, hiszen holnap már nem is itt fogok aludni, hanem egy másik házban, másik környezetben, amit még egyelőre nem ismerek, de bízok benne, hogy jó lesz.