-Nem fogsz félni egyedül hazamenni?
-Hát majd csak megoldom valahogy.-néztem a sötét utca végére.
-Szólok Tomnak, és hazakísér.
-Nem kell, köszi. Inkább hazatalálok.-mosolyogtam.
-Sziasztok! Ti máris itthon? És miről is folyt a duma? Mi nem kell?-jött oda az ajtóhoz Tom. Meglepő módon még mindig ruhában. Megindult a konyha felé, és egy pezsgővel és két pohárral állt vissza mellénk. –Nah, hogy is van?
-A kis kíváncsi! Nem lesz kicsit sok ez? Én is kérdezhetnék, de örülj, mert nem teszem.-böktem oldalba.
-Kérdezz csak.-mondta, és egy puszit kaptam az arcomra. –De előbb még mindig én! Hogy-hogy itthon vagytok?
-Hát ez egészen egyszerű! Bill szakított Kettel, és hazajöttünk.
-Mi??? Öcsi, végre meggyógyultál?-veregette meg testvére vállát.
-Kössz.-mondta Bill, olyan hanglejtéssel, mint akinek most adták meg a kegyelemdöfést.
-Ezt most nem kellett volna?-néztem ártatlanul.
-Nagyon nem.
-Mindegy. Késő bánat. Na, szóval Bill szakított Kettel, és eljöttünk. Aztán azt akarta, hogy kísérj haza, de én ezt elleneztem, és amint látom, te sem érsz rá.-mosolyogtam.
-Okos! Nagyon okos!-símogatta meg az arcom.
-Majd akkor én, elkísérlek. -szólt most már Bill is.
-Benne vagyok. Mikor jössz vissza?- Tom.
-Kb fél óra. Hazakísérem, és jövök is.
-Nem adod nekem a szobád? Légyszi!!!-Tom nagy szemekkel testvérének.
-Úgy kezdted. Minek neked a szobám?
-Szerinted az enyémbe vigyem? Nézz szét ember!
-Vess magadra.
-Köszi! Ez a testvéri szeretet nálad!
-Álj csak meg. Nálam soha nem tartozott bele ebbe a témakörbe a szobám kölcsönadása.
-Tom, ezt elbuktad! Szerintem ennek már úgyis annyi. A csaj meg csak azt várja, hogy elvidd a csúcsra és megy is haza, hogy elújságolja a cicababa barátnőinek, hogy „jajj, istenem, szexeltem Tom Kaulitzcal!!!”. –mosolyogtam rá. –Ehhez pedig bőven elég a te szobád.
-Nah, még te is ellenem beszélj, és végképp befuccsol a tervem.
„-Tomciii! Hol vagy már?!”-hallatszott a nappaliból a nyávogáshoz hasonlítható hang.
-Ez van. Jó éjt! Majd találkozunk valamikor.-adtam az arcára egy puszit.
-Veled is kipróbálnám az ágyam egyszer.-súgta a fülembe.
-Ittál?-kérdeztem és kerek szemekkel néztem rá.
-Még nem.-emelte fel a pezsgős üveget. –Majd fogok! Jó éjt neked is. És Bill, nem kell sietni.-kacsintott testvérére, aki hümmögött egyet, és ismételten az ajtó mögött voltunk.
 -Javíthatatlan.- mosolyogtam magam elé.
-Jól mondod, de akkor is az én hülye bátyám.
-Milyen igaz! Te is ilyen tahó vagy néha, mint ő szokott lenni?
-Ahhoz képest, hogy tahónak mondod, igen jól elvagy vele.
-Az nem jelent semmit.-mosolyogtam sejtelmesen. -Bírom a srácot. Nagyon jó fej, és mindig meg tud nevettetni.
-Nem csak ő, ezt tedd hozzá.
-Ok-ok. Nem is mondtam semmit. Egyébként tudod, milyen elven él?
-Aha, „Élj a pillanatnak!”. Ki is használja rendesen.
-És azt mondta, hogy olyan merev vagyok, mint te. Nem tudok egy jót bulizni, és nem tudok ellazulni. De kérdem én, ismer-e annyira, hogy mi van akkor, mikor én elengedem magam. Ezt a gondolatot már tök sokszor elővettem, de soha nem jutok semmire.
-Nekem már milliószor mondta. Kedden Georggal és Andreassal bulizni mennek. Én most eldöntöttem, hogy kihagyom. Gustav meg gondolom Vikivel lesz. Szerintem a turné előtt együtt lesznek.
-Turnééé??!! Erről én miért nem tudok?!
-Mert még nem mondtuk. Csütörtökön kezdődik. Egy hónap. Bár a Vikis dologhoz annyit, hogy szerintem jön velünk ő is.
-Bazdmeg! Egész héten szinte Tommal voltam, és egy büdös szót nem ejtett a turnéról. Ez szemét dolog volt! Hú, ez most nagyon feldúlt. –kezdtem szaporázni a lépteimet.-Megölöm!-fordultam vissza.
-Hé!!! Nyugi van! Jöhetsz te is, ha gondolod.-fogta meg a kezem.
-Soha! De mit is mondtál, milyen hosszú lesz?
-Egy hónap.
-Akkor Viki nem lehet ott végig. Egy hónap és pár nap múlva egy nagykoncert lesz Kölnben. Az után nekünk is indul az első turnénk! Ott kell lennie a szervezés miatt.
-Nekünk a záró koncert ott lesz. Szerintem akkor jöttök, és mi is maradunk. Bocsánat, jössz. De biztos, nem tartasz velünk? Olyan jó lenne.
-Nem, legalább tudok nyugiban szervezni. Tudod, dalszöveg, zene, új album…
-Új album? De hiszen januárban jelent meg. Akárhogy is számolom, az még csak alig röpke 5 hónap.
-Semmit sem lehet korán kezdeni. Nah, jó, van, amit igen, de az más.-nevettem fel.
-Igaz! Nah, jó éjt!-adott egy puszit az ajtóban, mivel hazaértünk.
-És most mond azt, hogy nem azért kísértél el, hogy majd a visszaúton kivesd magad egy kanyarban a száguldó autó elé.
-Hülye vagy!  Sokaknak hiányoznék. Ilyet nem teszek. Meg különben is, a te jó voltadból már el is felejtettem mindet, pedig pár órája történt ez az egész.
-Elmehetnék pszichiáternek, nem? Milyen jól hangzik. Dr. Clar Müller.-gondolkoztam.
-Maradjunk a valóságnál. Tényleg köszönöm!
-Nincs mit!-öleltem meg.-Mi is lenne veled nélkülem.
-És mi lenne velem a mérhetetlen egód nélkül?
-Drága vagy. Nah, neked is jó éjt! Szia.-nyomtam az arcára én is egy puszit, és felszaladtam a szobámba becsukva mögöttem az ajtót. Az ablakhoz siettem, ahol láttam az éppen sarkon forduló Billt, de mivel felkapcsoltam a szobában a lámpát, odakapta a fejét. Eszeveszettül integettem neki az ablaknál. Ő széles mosollyal viszonozta ezt, majd egy puszi küldés után sietve eltűnt az utca végénél.
Reggel ismét csörgött a telefonom. Már kezdem megszokni, hogy mindig erre kelek.
-Igen?-szóltam bele álmatag hangon.
-Szia. Mi az, hogy nem jössz velünk a turnéra?! Nehogy azt mondd, hogy nincs kedved, mert nem fogom bevenni.
-Szia, Tom, és nagyon is jól mondod, nincs kedvem. Nem akarom lefárasztani magam. Nekünk majdnem akkor kezdődik, mikor nektek vége lesz.  És Bill azt mondta, hogy nektek szerdán lesz a záró koncert. Nos, nekünk vasárnap lesz egy nagykoncert, ami megindítja ezt az egészet.
-Igen, és azt is tudom, hogy Kölnben lesz, szóval nem kell elregélned mindent. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy miért nem jössz?
-Mert nincs kedvem, és már elmondtam, hogy nem akarom magam lefárasztani.
-Mindegy. Tudom, hogy még úgyis meggondolod magad.-lelki szemeimmel láttam, ahogy mosolyog.
-Most az egyszer rosszul sejted a dolgokat.
-Aha. Jól van, ne kéresd már magad!
-Nem kéretem magam. Akkor sem megyek, ha most fél óráig könyörögsz.
-Most tudod, milyen kis… ÁÁÁ…-nem tudta befejezni.
-Milyen kis?
-Utállak.-mondta.
-Látod, én meg nem megyek. Most már legalább lehet utálni.
-Ajjj… Akkor legalább legyél velem az utolsó nap, az-az szerdán, mert kedden tudom, hogy Billel leszel.
-Okés. Ennek nincs akadálya.
-Jól van, köszönöm. Szia.
-Szia.-tettem le a telefont.
Ha már felkeltem, akkor lementem a konyhába reggelizni. Saraht már kint etette Nicole.  Én is ettem, majd felmentem ismét a szobámba, és felöltöztem, illetve elvégeztem a reggeli teendőimet. Egyszer csak a szobámban töltött unalmas perceket egy kopogás zavarta meg.
-Szabad!-szóltam ki.
-Szia.-köszönt be rajta Viki, és levetette magát az ágyamra.
-Mizujs?
-Kérni akarok valamit.
-Csak rajta.
-Szerintem már te is tudod, hogy a srácoknak most lesz a turné csütörtökön. És én is menni szeretnék.
-És ennek mi is az akadálya?
-Hát az, hogy nekünk majdnem az övékének a vége után kezdődik, és az interjúkat el kell simítani majd.-nézett rám nagy szemekkel.
-Ez nem gond! Tudod, hogy nagyon jó vagyok a rögtönzésekben.-kacsintottam.
-Köszönöm! És akkor a szervezést, hogy oldjuk meg? Az utolsó napokon úgyis el kell jönnöd Kölnbe.
-Igen, megyek is, de a srácoknak egy szót se. Ott leszek a záró koncerten is, bár nem biztos, de megpróbálom.
-Te bemész több 1000 lány közé? Nem fognak agyontaposni?
-Dehogy is! Vigyázok magamra!
-Ezt szeretem benned! Mindenre van ötleted!-ölelt meg ismét. –De mennem kell vissza Gustavhoz.
-Dúl a love mi?
-Ajjj…-mondta és hozzám csapta az egyik kispárnát. –Rád is rád férne már!
-Nah ebbe meg te ne szólj bele.-jutalmaztam én is ugyanezzel.
-Jól van, jól van.-adott egy puszit, és kiment.
-Mindig én vagyok a jó, és a megmentő.-dőltem hátra az ágyamon. –De én ezt így szeretem.-beszéltem a plafonhoz.