Anya nem szólt semmi csak csendben ült a volán mögött, és mosolygott.

A kórház nem messze volt tőlünk, így viszonylag hamar oda is értünk.
Közel másfél óra várakozás után sorra kerültünk a röntgennél.  Ahogy már az orvos is megmondta  a kezem eltört. A gipszet már egy szinttel gyorsabban kaptam a kezemre.

Annyira nem volt vészes az egész. Igaz a korház látványától mindig is rosszul voltam de hat mit lehet tenni. Meg az a szag ami onnan árad. Fúúj.

Hazafelé óriási dugóba keveredtünk. Fél óra alatt maximum pár métert haladtunk előre vagy még annyit sem.

Még szerencse   hogy bent volt a kedvenc Paramore cd-m. Anya nagy öröméra azt bömböltettem a kocsi lemezjátszójába.

Ő csak a szemeit forgatta miközben lábával a ritmust ütötte.

Mint kiderült 2 kocsi frontálisan ütközött és azért álltunk több mint 2 órán keresztül Párizs legforgalmasabb utcáján. Az embereket meg a kocsit elvitték a helyszínről így már nyugodtan megettünk tovább.

-         Én megéheztem nem megyünk be a Mekibe?

-         Dehogynem!

Megálltunk a kajáldánál és a hátsó részén az épületnek, ahol az autósbüfé van megrendeltünk a hamburgereinket. És még voltunk olya kedvesen hogy Andának is vittünk haza.

-         Megjöttünk- nyitottam be Anda szobájába

-         Áááh mivan má ?

-         Hazajöttünk!

-         Halottam. Na tünést kifelé hugi

-         Bekaphatod!

-         Vedd elő

-         Humor herold!

Leszaladtam a lépcsőn a zacskóból kivettem a kajám és letelepedtem a kanapéra. Bekapcsoltam a tv-t. Mondhatni olyan humoros filmek mentek hogy  majdnem megfulladtam a nevetéstől. Nem értem olyan hülye faviccei vannak az embereknek. Még jó hogy nem a világ leghumorosabb viccét  hangoztatják ” Mondjak egy faviccet? Reccs”

Asztaa…. Hahaha röhögök.

Mivel a jobb kezem tört el, a mai napra a gépezést kihagytam.

Anda elment a barátnőivel a strandra, anya meg ment dolgozni. Egyedül voltam az egész házban.

-         Haló?- vettem fel a telefonom

-         Szióó!- szólt bele a vonal másik végéről Tina

-         Te élsz?- mondtam gúnyosan

-         Bocs, de te is tudod hogy egy költözés nem 10 perc!

-         Óó télleg közel 2 évig költöztök

-         Hajj mivan veled olyan elenszenves vagy

Elkezdtem nevetni

-         Te meg teljesen hülye.  Kimentél közel 2 éve New Yorkba és még nem is hívtál fel. Az már más hogy én sem kerestelek, mert telószámot változtattál

-         Őőő…

-         És most is vajon mi kellene hogy felhívtál?

-         Hát az az igazság hogy az öcsém most megy Párizsba, és arra gondoltam lakhatna nálatok 2 hétig!

-         Na nee… te ennyire nem ismersz?

Utálom az öcsédet és most már téged is!- csaptam le a telót

Ilyen pofátlan legyen valaki. 2 éve nem beszéltem vele, és most ide akarja küldeni az öccsét. Na nee… le lehet szállni rólunk. Menjen szállodába vagy bárhova mert ide nem jön. Tulajdonképpen azért utálom az öccsét Kevint mert egy utálatos dög. Mindig beszól, és kurvára egoista. Állandóan a nővére seggét nyalja, és ez fordítva is így van. Kezdem azt hinni hogy körülöttem mindenki seggnyaló. Ne kivéve Andát, és Lindát. Meg engem xD.

-         ÁÁááh  Robert kedves hogy hívsz! – lépett be Anda telefonnal a kezében a bejárati ajtón

Levágta cuccait a sarokba, és felfutott a lépcsőn. Szobaajtaját hangosan becsapva.

-         Hát ez megvan húzatva- motyogtam, és tovább bámultam a filmet

8 órakkor toppant be anya is a munkából. Kivette a kaját a hűtőből és megterített…

Mind a hárman ott ültünk a nagy asztal körül és a vacsoránkat fogyasztottuk. Senki sem szólt senkihez. Még szerencse hogy szólt a rádió mert utálom ha csönd van.

-         Anda..

-         Mivan?

-         Még mindig haragszol rám?

-         Khmm.. ez hülye kérdés volt. Persze hogy haragszom rád. Most persze megint jön a szokásos duma hogy hiányoztál és a többi és a többi. Eleget jártattuk ezt hiszem a szánkat ez ügyben. Csak tudod ez az eltűnésed kísértetiesen hasonlít valamire. Kristály tisztán emlékszem mit mondott apa mielőtt elhagyott bennünket. Igaz 13 évvel ezelőtt volt. “Kincsem csak 4 napra megyek el”  És emiatt ijedtem meg nagyon, azt hittem ha mi nem lépünk közbe akkor te is eltűnsz 13 évre vagy még többre is. Azt nem tudtam volna elviselni. Én még nem vagyok annyira felnőtt hogy gondoskodni tudjak magamról meg erről itt mellettem- mutatott felém  És nem… nem kell sajnálnod egyszer  talán majd megbékélek de ne számíts hogy az a közeljövőben várható lesz!