Másfél hónapja vagyok Német országban. Szinte minden simán ment, amíg Bill iránti érzéseim meg nem változtak, aminek a vége egy nagy csalódás lett. És most ismét ez a helyzet. Minden kezdődik előről. Ismét belé szerettem, de most minden más. A köztünk lévő kapcsolat megerősödött, és sokkal jobban ragaszkodok hozzá, mint eddig. Az én részemről a barátságból szerelem lett - megint. Viszont Bill is megváltozott. Egyszer egy aggódó barát, máskor pedig megcsókol, mint ha együtt lennénk...
A csók óta eltelt egy hét, néhány nap, és irány Amerika. Billel nem beszéltük meg a dolgot, ami nem rég történt köztünk, de viszont most is ugyan úgy beszélgetünk, mint ha semmi nem történt volna. Sokszor van amikor csöndben ülünk, és csak nézzük egymást, és mindketten ugyan arra gondolunk... Mi lenne ha... vagy, mondjuk, hogy ha...
- Elmentem sétálni... - szólt be a nappaliba Bill.
Mostanában rengeteget jár el otthonról, mindig sétálni. Szinte már nem is találkozunk, csak néha, de akkor is beáll a kínos csönd.
Ahogy Bill kilépett az ajtón, Tomhoz fordultam, aki szintén a nappaliban ült.
- Mi a baja?
- Semmi.. Majd megtudod... Vagy magadtól rájössz.. :)
- Mire? - kiváncsiskodtam.
- Ne legyél kiváncsi, úgy is megtudod...
- De én meg akarom tudni, hogy mi a baja... hátha tudok neki segíteni... - Itt elkezdett nevetni. - Mi az?
- Ez egy jó ötlet. Ha megjön, menny oda hozzá, és mond meg neki amit nekem mondtál az előbb.
- Azt, hogy segíteni szeretnék neki? - bólintott. - Rendben. De miben segítsek?
- Jaj, ne legyél ennyire vak! Mindenki tudja, hogy tetszik neked és te is tetszel neki.
- De nekem nem tetszik.. vagy is igen.. de csak mint bárki más.. vagy is jól nézki és aranyos...
- Na látod, tetszik.. És nem úgy mint bárki más.. Valld már be.. Sokkal jobb lenne ha elismernéd.. Nem mondom el neki.. Vagy is ha megkérsz rá..
- Jól van.. Tetszik. És? - ismertem el. Közben Tom egy "Csak?" kérdést tett fel. - Csak. Vagy nem tudom... Azt hiszem, hogy szeretem is.. De nem tudom...
- Értem. Látod, nem is volt annyira nehéz elmondani. És jobb valamennyivel, nem?
- De, sokkal.. Köszönöm. - öleltem meg. - Márcsak neki kellene jobb kedvet csinálni...
- Mondtam, menny oda hozzá. És inkább mond el neki mindent. Nem egyszerűbb? Tisztába lesztek egymás érzéseivel és sokkal jobb lesz.
- De nem akarom. Tönkre menne a barátságunk csak mert beleszerettem. És ezt nem akarom.
- Igen, tönkre menne, és legalább végre összejönnétek.
- Nem is biztos, hogy összejönne a dolog... És nem akarom siettetni...
- De hát mit? Szerelmesek vagytok mind ketten egymásba, mire akarsz akkor várni?
- Nem tudom...
- Akkor meg? Mond meg neki, hogy szereted és mennyivel egyserűbb lenne... nem gondolod?
- Ki szeret kit? - lépett be Bill a nappaliba.
- Bill... te meg, hogy kerülsz ide? - nagyon meglepődtem. Talán az egész beszélgetést hallotta volna?
- Nem hallottad, kérdeztem valamit, ki szeret kit? - kérdezte kicsit ingerülten.
- Én csak... - kezdtem.
- Eri teljesen belezúgott egy pasiba.
- Nem is..
- Értem. És kibe? - kérdezte, még mindig ingerülten.
- Valamilyen... - kezdte volna Tom, de én nem hagytam.
- Nem fontos... Ráadásul Tom azt mondta, hogy nem mondja el senkinek.
- Ez igaz. - bólintott az említett, majd távozott is a szobájába.
- Nekem is nyugodtan elmondhatod... - kedte volna Bill.
- Nem szeretném..
- Látom nem vagyok már jó neked... - mondta idegesen és cseppett sem kedvesen.
- Nem úgy értettem Bill... - befejezni nem tudtam, mert már ment is ki a szobából.
Minek kellett Tomnak ezt csinálnia? De miért őt hibáztatom? Én voltam olyan hülye, hogy elmondtam neki vagy is, hogy elismertem. De nem értem, hogy min akadt ki. Amiatt lett ideges talán, hogy van egy másik pasi? Talán tényleg tetszek neki...? De attól még nem beszélhet így velem senkisem, mint egy kutyával! Még Bill Kaulitz sem!
A nap további részében nem beszéltem Billel. Ha akar valamit, majd odajön és bocsánatot kér.
A srácok este elmentek bulizni. Nekem nem volt kedvem menni, ezért inkább maradtam. Bill is maradt, fáradságra hivatkozva. Hamar lefeküdtem aludni, hisz hamar elfáradtam az unalomban.
Este tíz fele járhatott az idő, amikor csörömpölésre lettem figyelmes. Először csak hallgatóztam, hogy mi lehet, majd amikor már rájöttem, hogy a zaj Bill szobájából szűrödik ki, úgy döntöttem átmegyek hozzá, és megnézem mi a baj.
- Bill... - benéztem a szobájába. Minden összevissza volt. A ruhái a földön szanaszét hevertek, amik az asztalán voltak tárgyak, szintén a földön hevertek, gondolom lesöpőrte őket az asztalról. Mindenhol törött szeszes italok üvegei voltak, s néhány felbontatlan volt még az ágyon. - Bill.. Mi a francot csináltál?
A szólításra megfordúlt. Pillantásából szomorúság tükröződött. Vártam, hogy mit tesz. Egyszer csak megmozdult, az ágyhoz igyekezett és leült rá.
- Bill, mi a baj? - ültem le mellé. - Az a baj, hogy nem veled beszéltem meg a dolgot.. vagy is tudod... az a baj, hogy Tomnak mondtam el?
- Nem... az a baj, hogy nem engem szeretsz...
Nem tudtam mit mondani. Bevallotta. Vagy csak a pia beszélt belőle?
- Bill... most csak a pia beszél belőled...
- Nem... szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz engem. - mondta, majd hirtelen magához rántott és megcsókolt.
Több mint 5 percen át csak csókolt szenvedélyesen, amit viszonoztam. Őszintén bevallom, jól esett. Már, hogy ne esett volna jól, hisz szeretem, és erre vágytam. A csók után elterült az ágyon, magához húzott, át ölelt, és fejét a szívem helyén pihentetve, álomra csukta szép barna szemeit.