Du qualsz nur nicht…
2008.07.12. 22:48
A hotel elé egy fekete, elsötétített ablakú autó gurult be, a szálloda előtt várakozó néhány Tokio Hotel rajongó nagy örömére. A kocsi lefékezett, s egy zselézett, festett hajú, vékony srác szállt ki belőle, mire imádói éles sikolyokkal adták a világ tudatára boldogságukat. Az énekes szélesen mosolygott, majd odament hozzájuk autógrammokat osztogatni. Éppen a harmadik - egyben utolsó - füzetet írta alá, mikor felnézett tulajdonosára, aki jókedvűen tekintett vissza rá.
Ekkor egy pillanatra megállt körülötte a világ. Az előtte álló lánynak enyhén szeplős arcát vörös tincsek keretezték. Hatalmas, zöld szeme smaragdként ragyogott a lámpák fényében. Nem viselt sminket, ám mégis gyönyörű volt.
A fiú szívébe lassan belopta magát egy már ismert, de az addigiaknál jóval erősebb melegség. Régen nem érzett ehhez foghatót. Ám most megint utolérte. És ő nem ellenkezett. Miért is tette volna...? Hiszen olyan jól esett neki...
- Hogy hívnak? - tudakolta halkan a lánytól.
- Elisának - felelte az vidáman. A fiú néhány pillanatig még gyönyörködött Elisa szemeiben, majd valamelyest kijózanodva megszólalt:
- Most ráérek, úgyhogy... ha neked is megfelel, bemehetünk meginni egy italt. - A lány lassan bólintott, mire a fiú gyengéden megfogta Elisa karját, s megkerülve az irigykedő rajongókat, egy testőr kíséretében felsiettek a hotel előtti lépcsőkön.
A szálloda méretes ajtaján belépve elfeledhetetlen látvány tárult a lány elé: az ablakokat színes festmények díszítették, mik néhol a falakon folytatódtak. A mennyezetről lelógó hatalmas csillárok fényüket szórták a márvány padlóra, a siető alkalmazottakra, vendégekre, akik az óriási csarnokhoz képest apró bogárkáknak tűntek.
- E-ez meseszép - közölte véleményét elakadó lélegzettel Elisa, majd a fiúra nézett, aki furcsán bámulta őt, mintha a világ legcsodálatosabb eseményének lenne tanúja. Soha nem látta még ilyennek az énekest, pedig már jó néhány Tokio Hotel koncertet megjárt.
- Mi van? - kérdezte rosszul leplezett zavarában a lány.
- Semmi... - mondta egy halovány mosoly kíséretében Bill. - Arra van az étterem - mutatott az épület jobb szárnyába nyíló bejáratra.
Az ajtó mögött az előző csarnokhoz hasonlóan megtervezett terem rejtőzködött, ahol leültek a legközelebbi kétszemélyes asztalhoz. A fiú csak ekkor vette szemügyre Elisa ruházatát: toppot, miniszoknyát valamint hosszúszárú, magassarkú csizmát viselt. Mintha a lány tudta volna Bill gyenge pontjait.
- Nagyon csinos vagy - jelentette ki az énekes.
- Kösz - nézett fel az étlapról Billre Elisa. Eszébe jutott, el kéne mondania a fiúnak, mi is ő. Mert tudnia kell, ez lenne a helyénvaló. El kéne mondania, nehogy olyat tegyen a híresség, amit később megbánna. El kéne mondania...
De nem vitte rá a lélek. Olyan szépen tekintett rá a fiú... Még sohasem néztek így rá. Miért is rontaná el a pillanatot?
Ekkor egy fehér ruhás pincér lépett oda hozzájuk. Felvette a rendelést - Bill kólát, a lány bort kért. Lassan társalgásuk is megindult. Mikorra kihozták az italaikat, már mindketten hangosan nevettek.
- Vigyázz majd rám, ha esetleg lerészegednék - kérte a fiút szélesen mosolyogva Elisa, miközben az alkohollal teli poharasat piros ajkaihoz emelte. - Olyankor teljesen megőrülök.
- Rendben - ígérte a fiú, s azt kívánta, bárcsak megállíthatná az időt. Hogy csak a lány és ő létezhessen... - Utána felmegyünk a szobámba? - kérdezte Bill.
Elisa szívén az a kisméretű lelkiismeret-furdalás, mely, mióta meghívta őt az énekes, ott motoszkált az agyában, most az újabb ajánlat hallatán erősödni látszott. El kéne mondani neki... Csakhogy nem volt elég mersze. Mi lesz, ha aztán megveti őt az énekes érte? Vagy mondjon le az egészről? Nem, azt nem teheti - elvesztett egy fogadást, így vált azzá, ami. Ennyi becsületet még ő is fel tudott mutatni.
Csak éppen szándéka nem nevezhető tisztességesnek, legalábbis Billel szemben nem. A gyenge, romantikus Billel szemben... Akit - ahogy azt az újságok nap mint nap közölték - már annyi szerelmi bánat ért.
Így a lány eldöntötte, inkább titokban tartja kilétét, és megpróbálja kordában tartani a dolgokat.
A fiú, míg a lány habozott, gyönyörködött Elisában. Kizárt minden mást, csupán a lány létezett számára. Meg a szívében az a csodálatos érzés... A világ legszerencsésebb emberének érezte magát, akár a lelkét is eladta volna Elisa egyetlen csókjáért cserébe.
- Rendben, de nem maradhatok sokáig - válaszolta végül Elisa. - A szüleim tizenegyre hazavárnak - hazudta. Valójában nem sokat foglalkozott a lányával édesanyja. Apja még kiskorában otthagyta őket, anyja pedig bevett szokásként alkalmazta, Elisa kézébe nyomott némi pénzt, csak hagyja őt békén. Valószínűleg ezért is keveredett a lány - nem mindig kellemes - kalandokba.
Bill és Elisa elfogyasztották az italaikat. Elisa rendelt még néhány pohárral, így a fiúnak muszáj volt betartania ígéretét. A lányt tartva, nehogy elessen, a lifthez sétáltak, amiben társasággal utaztak: a második emeleten beszállt egy szőke, rasztás, piercinget viselő srác.
- Te becsajoztál? - állt döbbenten a felvonó ajtajában Tom.
- Nem, a pasikra bukok - felelt a nem épp neki szánt kérdésre Elisa, miközben kis híján nekiesett a fémfalnak, ám Bill gyorsan utánakapott.
- Mégpedig milyen csajjal... - lépett a liftbe csillogó szemmel a gitáros. - Úgy tudtam, nem vagy az egyéjszakás kalandok híve - súgta testvére fülébe, hogy a fejét az énekes vállán pihentető lány ne hallja, de Bill nem felelt. Szótlanul meredt a lift ajtajára.
Pár másodperc elteltével megérkeztek a harmadik szintre - itt szálltak meg a Tokio Hotel tagjai. Tom nehéz szívvel - amiért nem ismerhette meg jobban Elisát - magára hagyta a párt. Bill a szobájába érve leültette az ágy szélére a lányt, majd hosszasan keresgélni kezdett holmiai között. Végül helyet fogalt a lány mellett, aki, míg az énekes kutakodott, halkan dúdolt egy Tokio Hotel számot, ám most a fiúra figyelt.
- Körübelül egy hete jártam egy ékszerüzletben, ahol megpillantottam egy nyakéket - tárta ki a markát Bill. Kezében díszes ezüstláncot tartott, melyen egy smaragd csillogott úgy, mintha a lány szeme ragyogott volna fel. - Nagyon megtetszett, pedig már ezernyi hasonlót láttam. Valamiért meg kellett vennem - nézett a fiú Elisára, ugyanazzal a különös tekintettel, mint a csarnokban. - Most azt is tudom, miért - közölte az énekes simogatva a lány arcát. - A tiéd - azzal Elisa nyakába akasztotta.
- Köszönöm... - mosolygott a lány. Bár nem teljesen értette Billt, - talán az alkohol miatt - azt mégis kiolvasta a fiú tekintetéből, fontos számára az ajándék.
- Szeretlek... - suttogta Bill a lány arcától pár centiméterre, majd megcsókolta szerelmét.
Fájt a feje. Nagyon. Zúgott, mintha szét akart volna robbanni, így nem is volt kedve kinyitni a szemét. De ekkor megérezte, valaki van alatta. Egy meleg testen fekszik.Odanézett hát, s azt kívánta, bárcsak álmodna. Egyszerre minden eszébe jutott. Hogy a fiú szereti... Ő pedig... Ezt nem tehette. Minél hamarabb el kellett tűnnie.
Körülnézett a szobában ruhadarabjai után kutatva. Fehérneműi szoknyájával s csizmájával együtt a földön hevertek, ám felsőjét sehol sem látta. Magára öltötte, amit megtalált, majd benézett a takaró alá. A lepedőn valami feketét vett észre ott, ahol az énekes lába volt: a pólóját. De hogyan szedje ki úgy, hogy a fiú ne ébredjen fel rá?...
Az élet vagy halál elve alapján óvatosan felemelte a végtagot, aztán egy gyors mozdulattal kihúzta a toppot. Bill tovább aludt.
A lány felsőjét is felvette, majd megcsókolta az énekes arcát, azzal optimista gondolatokkal az ajtó felé vette az irányt. Talán nem is fog rá emlékezni Bill. Talán azt hiszi, csupán álmodott.
Még nem jutott ki a szobából, sőt, még az ágytól is csak néhány lépésnyit távolodott, mikor valaki gyengéden megfogta csuklóját. Nyomban felismerte érintéséből, de nem fordult meg. Nem mert a fiú szemébe nézni.
- Miért mész el? - kérdezte halkan Bill. Elisa csókjára ébredt fel.
- Nem maradhatok - válaszolta a lány némi szünet után. - Nem akartalak megbántani - mondta, majd folytatta útját, ám az énekes ennyivel nem érte be. Kiszállt az ágyból s magafelé fordította a lányt.
- Nem szeretsz? - suttogta Bill. Elisa lesütött szemmel felelt:
- Nem csak erről van szó. Hanem... - kezdte, de nem tudta folytatni. Nem akarta összetörni a fiú szívét.
- A szüleid miatt? Vagy a médiától félsz? - találgatott az énekes. - Mond el... Még ha nem is szeretsz... Még ha meg is bántasz vele... Csak ne kínlódj... - kérte szerelmét, aki végre a szemébe nézett.
Nem értette Elisa a fiút. Csak ne kínlódjon... Ekkor rádöbbent, Bill igazán szereti. Teljes szívéből. Ám ő nem viszonozza. Ráadásul még...
- Gruppi vagyok* - jelentette ki a lány. - Nem önszántamból. Egyszer elvesztettem egy fogadást, így lettem az. És én betartom a szavam. Tudom, nem szép dolog. Megértem, ha megvetsz érte. Ha többé látni sem akarsz... De nem hittem, valaha is megtörténik... Hogy valaha is felfigyelsz rám. Nem akartam... Nem kellett volna lerészegednem... - Elisa már a könnyeit törölgette, ám az énekes csak állt előtte. Végül átkarolta szerelmét, majd megcsókolta.
- Tedd azt, amit akarsz. Ami neked a legjobb... - mondta aztán Bill. Bár lelkét a bánat és a fájdalom emésztette, mégsem mutatta ki. Csendben szenvedte végig szomorúságát, mely savként marta szívét.
De nem is akarta, hogy Elisa észrevegye. Nem akarta befolyásolni a lány döntését. Azt akarta, valóban a legjobban cselekedjen. Nem kellett annak a tettnek ésszerűnek lennie. Csak jónak. Elisa számára. Ő mellékes. Mert ha elhagyja, akkor Bill szenved. Ám ha vele marad, csupán megszánásból, az ki fog derülni, mivel nem lesz jó a lánynak, s akkor az énekes magát okolja majd.
Elisa levette magáról az ezüst nyakéket, majd a fiú felé tartota, aki ebből megértette a lány döntését.
- Maradjon nálad. A tiéd - közölte a fiú. Aztán elengedte igaz, örök szerelmét.
*Gruppinak nevezik azokat a nőket, akik csupán egyéjszakás kalandokra vágynak egy együttes tagjaitól.
|