- És sokat vártál?? – kérdeztem, mikor már bent voltunk.

- Hát… nem annyira. Először kijöttem érted fél tízre, aztán vártam tízig, mikor is kiírták, hogy a vihar miatt csúsznak a járatok és a gép csak két óra körül ér ide. Így hát hazamentem, és mivel nem volt otthon senki rendet raktam egy kicsit, hisz nem vihetlek haza a kupiba. – itt elengedett egy mosolyt. – Végül, pedig visszajöttem háromnegyed kettőre.

- Értem… – bólintok. – És hogyhogy te jöttél ki elém?

- Hát én még beugrottam a stúdióba, mert dedikálnom kellett valamit, ezért megbeszéltük, hogy én onnan indulok, és ha előbb érek ide, akkor megvárom őket, ha pedig te jössz előbb én viszlek haza. És mivel nincsenek itt a Zsuzsiék kénytelen leszel velem hazajönni. – megint elmosolyodott. Én is elengedtem egy zavart mosolyt, majd odaálltunk a csomagváróhoz. Kb. 2 percet vártunk, és már jöttek is a bőröndjeim. Bill lazán felkapta őket és elindultunk a kijárat felé. Én csak álltam megrökönyödve. Úgy felkapta a két batyut, mintha legalábbis csak két nejlozacskó lett volna.

- Nem nehéz???? – kérdeztem tőle furcsálkodó arckifejezéssel, és elindulok én is.

- Nem. Miért? – néz rám.

- Hát, csak a testalkatododból ítélve….

- Nem hitted volna, hogy elbírom?? – fejezi be helyettem a mondatot mosolyogva.

- Hát… igen. – néztem a földre.

- Ja. Sokan nem nézik ki belőlünk, hogy erősek vagyunk. Pedig elhiheted, hogy a színpadon való ugrálás a legjobb edzés a világon!!! – mosolyog továbbra is. Én is elmosolyodok, aminek következtében ő csak elégedetten bólint egyet.

- Amúgy hol laktok??? – faggatom tovább.

- Nem messze innen: Hamburg – Bahrenfeldben. – válaszol.

- Ahham. – bólogatok értelmesen, mint aki tudja, hol van. Ebben a percben megálltunk egy gyönyörű, fekete B.M.W. – nél. Leesett az állam. A lenyűgözöttségem látva Bill megkérdezte:

- Tetszik?

- Igen!!! Nagyon gyönyörű!! – lelkesedek, és óvatosan végighúzom a kezem a motorháztetőn. Bill megint elmosolyodott, majd kioldotta a riasztót és a zárat. Ezek után betette a csomagjaimat a csomagtartóba, és odajött hozzám, hogy kinyissa az anyósülés ajtaját. Megint furcsán néztem rá és hírtelen elfogott az a kétségbeejtő érzés, hogy ő nem is Bill, hanem valaki más. De ezt nagyon gyorsan elvetettem, ugyanis ekkor a hátunk mögött valaki elordította magát:

- Nézd! Az ott Bill Kaulitz!!!!!!!!!!!!!! – Bill rémülten hátrafordult és elkáromkodta magát:

- A francba!!! – én e közben gyorsan beültem az autóba és bekötöttem magam. Bill visszafordult és becsapta az ajtót, majd átrohant a másik oldalra, beült, bekötötte magát és felbőgette a motort. Két csaj ekkor már a vezetőülés ablakát püfölte. Bill rálépett a gázra. Jól ott hagytuk őket, bár a két lány még legalább tíz métert futott az autó után. Miután befordultunk egy sarkon, lassított egy kicsit.

- Hát ez meleg volt! – lazul el.

- Hát az!!!!....... Te tudsz vezetni? – kérdezem, hogy kicsit oldjam a hangulatot.

- Persze! – válaszol Bill. – Alap.

- Ok! – mosolyodok el. – És messze van innen Hamburg – Bahrenfeld?

- Nem. Kb. 10 perc, és ott vagyunk! – néz rám a srác. Én csak bólogatok. Nagyon nem tudtam mit kezdeni a magammal. Ültem egy kocsiban egy számomra vadidegen mellett. Nem tudtam, mit mondhatnék, vagy kérdezhetnék.

- És mond csak! Mióta ismeritek egymást a Zsuzsival!? – töri meg a csendet 5 perc után Bill.

- Hát gyerekkorunk óta. – válaszolok.

- És most hány éves vagy? Ha szabad megkérdeznem. – teszi hozzá gyorsan.

- Hogyne lenne szabad! 16 leszek szeptemberben. – mosolyodok el.

- Te is szeptemberi vagy? – csodálkozik a srác.

- Igen! Szeptember 18. – án születtem. – mosolygok még mindig.

- Aszta! Mi Tommal szeptember 1. – én, Gustav pedig 8. – án! – lelkesedik a csávó.

- Tudom! – felelem tök természetesen.

- Honnan? – ráncolja a szemöldökét Bill.

- Olvastam! – vonom meg a vállam. Bill elvigyorodik, majd kiteszi az indexet és bekanyarodik egy hatalmas kertes ház parkolójába.

- Itt volnánk! – állítja le a motort.

- Aszta mindenit! – tátom a számat kibámulva az ablakon.

- Szép, ugye? – néz rám elégedetten.

- Az nem kifejezés! – ámuldozok. Kikötöm magam és kiszállok. Az eső már csak szemerkélt. Körbenézek a hatalmas udvaron. Szépen karbantartott gyep, gyönyörű nagy fák, olyan volt, mint egy kisebb park. Volt benne, kistó, medence, sőt! Még szökőkút is!!! Bill is kiszáll, majd kiveszi a cuccom a csomagtartóból. Ebben a pillanatban kapok egy SMS – t. Megnézem, Zsu küldte. Ez állt benne:

„Szijja kincsem! Gondolom, már megérkeztél és valószínűleg már ott vagy nálunk! Most jöttünk ki a dokitól. Tom elég csúnyán kificamította a bokáját! Sínbe kell rakni, és be kell gipszelni, szóval még jó egy óra! Arra kérlek, húzd az időt, ameddig tudod, és csak a legvégső esetben mond el Billnek mi történt! Hogy mért azt majd elmondom! Na puszi! És köszi! Zsu”

Megcsóválom a fejem és elrakom a telefont. Bill már nyitotta a lakás ajtaját. Én is felrohantam utána a háromfokú lépcsőn. A srác a lábával belökte az ajtót, majd bement és letette a bőröndöket az előszobában.

- Nem jössz be? – kérdezi, miközben leveszi a cipőjét.

- De, persze! – ocsúdok fel az ajtóban, ugyanis elbambultam. Belülről a ház még szebb volt. Ahogy beléptem az ajtón egy kitükrözött előszobában találtam magam. Tovább haladva egy hatalmas nappali következett, aminek a középén állt egy drapp bőrgarnitúra két fotellel előttük egy üveg dohányzóasztallal és velük szemben a falnál egy hatalmas plazma TV - vel. Az egyik sarokban volt egy nagy cserepes pálma ás a bejárati ajtó falán egy fehér üveg vitrinszekrény. A hajópadlóra szép fehér szőnyeg volt terítve. Ahogy beléptünk a nappaliba, jobb oldalt volt egy nagy hálószoba franciaággyal, balra, pedig egy folyosó, amin tovább lehetett menni többek között az amerikai konyhás ebédlő, a fürdő és három másik szoba felé.

- Gyere! Körbevezetlek! – szólalt meg Bill miután én is levettem a csukám.

- Ez itt a nappali! – mutat körbe. – Itt éljük le életünk 80 % - át! Már ha itthon vagyunk! – Én csak elismerően bólogattam.

- Az ott – mutat a nagy hálószoba felé – Zsu és Tom szobája. – Ennél a mondatnál akaratlanul is elvigyorodtam. Tovább mentünk a folyosón.

- Ez itt a konyha és az ebédlő! – torpan meg a konyhaajtóban. Megvárta még körbenéztem. Nagyon gyönyörű konyha volt. Szép bútorok, és mind barna árnyalatú. Középen egy 12 személyes ebédlő asztal díszelgett. Miután végeztem tovább mentünk a folyosón és Bill benyitott a következő helységbe.

- Ez itt a fürdő! – tárta ki előttem az ajtót. Az eddigi szobák közül talán ez tetszett a legjobban. Az egyik sarokban egy hatalmas sarokkád állt, de volt külön zuhanykabin is. A WC – hez külön ajtó nyílt a fürdőn belül. A falat egy nagytükör díszítette, előtte két mosdókagylóval. A csempe és a járólap is világos barna volt, ami meleg hatást kölcsönzött a helységnek. Miután itt is mindent megszemléltem mentünk tovább. Két ajtó azonban be volt zárva.

- Bocsi, ezeket most nem tudom megmutatni, mert Georg és Gustav mindig bezárják az ajtót! – mutat a két egymással szemben lévő ajtóra Bill. – De az én szobámat igen! – vigyorodott el. Ez a bizonyos szoba zárta a folyosót. Belépve egy kicsit meglepődtem, mint ma már oly sokszor. Egy kupis, koszos, kiposzterezett tipikus fiú szobára számítottam. E helyett egy ízlésesen berendezett „hotel” szobában találtam magam. Volt bent egy nagy ruhás szekrény, egy íróasztal, a falon polcok, egy hatalmas ablak, két ágy és az ajtóval szembeni falon még egy ajtó, ami az erkélyre nyílt… De minek Billnek két ágy????

- Bill! Mért van két ágyad? – kérdeztem meg.

- Hát, ha a Zsuzsiék összevesznek Tomnak valahol aludnia kell, nem??? – vigyorog a megszólított. Ezen én is elvigyorodtam:

- Logikus!!! – jobban körbenéztem. Ahogy beléptünk a szobába jobb kéz felé állt az íróasztal. Mellette az ablak. Az után következett az egyik ágy rajta egy plüss macival, felette három polccal. Mellette egy éjjeliszekrény rajta minihifivel. A másik ágy ezekkel szemben állt, mellette a ruhásszekrénnyel. A két ágy között az ajtóval szemben helyezkedett el az erkélyajtó. Csak most vettem észre, hogy a bejárati ajtó belső oldalán egy óriás Green day – es plakát díszelgett American Idiot felirattal. Jé! Valaki rajtam kívül szereti a Gren day – t???? Lenéztem a földre. Itt is hajópadló volt és fehér szőnyeg. A szoba olyan tiszta volt, hogy enni lehetett volna a földről. Itt is barnák voltak a bútorok és drapp a fal. Miután itt is alaposan megvizsgáltam mindent visszamentünk a nappaliba. Bill leültetett a kanapéra, ő meg elment főzni egy kávét. (Egy jó pont: tud kávét főzni!!!!! J) Természetesen eszem ágában sem volt ücsörögni. Felálltam és sétálgatni kezdtem. Csak most vettem észre, hogy az üvegszekrény dugig van díjakkal. Közelebb mentem és eltátottam a szám. A VIVA Comet – gömböktől kezdve, a BRAVO OTTO – n át, a platinalemezig minden féle kitüntetés volt ott. Nem is értem, hogy lehet ennyi szobrot betuszkolni egy ilyen kis szekrénybe! Épp a szobrocskák címkéit olvasgattam, mikor visszatért Bill:

- Rossz hírem van! – vakargatja a tarkóját.

- Na! – nézek rá.

- Nem, hogy kávé nincs itthon, de semmi más, egy szelet kenyéren és édességen kívül! – húzza el a száját. – És gondolom éhes vagy. – Produkáltam valami bólogatás félét, aztán megkérdeztem:

- Akkor most mi legyen?

- Hát… két választásod van! Vagy rám bízod magad és csinálok neked egy chipses, csokis, cukros kenyeret colával, vagy elviszlek a kedvenc pizzériámba!  - vonja meg a vállát. Úgy csináltam mint ha gondolkodnék, aztán válaszoltam:

- Mivel nem szeretném elrontani a gyomromat, inkább maradok a pizzériánál! – Bill elmosolyodott, majd felöltöztük és elindultunk.