Emma nem gondolta volna, hogy a Tommal való beszélgetés után történhet vele rosszabb. Hát tévedett.
Másnap ismét Tom vitte el a suliba és mióta a szülei nem voltak otthon hirtelen mindenkihez ragaszkodni kezdett. Például ragaszkodott ahhoz, hogy Emmát és a Kölyköt Ő vigye el a suliba, aztán, hogy Billel vásárolni menjenek, sőt még arról is meg akarta győzni Emmát, hogy az utolsó órákról lógjon el. És ha még Tom mániája nem lett volna elég, akkor ott volt még Josh is. Az utolsó órákhoz érve ugyanis Emma úgy gondolta, hogy talán meg kellett volna fogadnia Tom tanácsát.
- Te ezt érted? – suttogta Emma a kémia óra kellős közepén Mariának. Azonban a lány álmodozó képpel tekintet maga elé. Csak akkor nézett Emmára, mikor az megbökte.
- Mi van?
- Azt kérdeztem, hogy érted-e az anyagot.
Maria értetlenül bámulta a füzetébe. Emma csak mosolyogni tudott rajta.
Az osztályban nagy volt a hangzavar. A kémia tanárnőjük igazi filmbeillő szerencsétlen nő volt. Kiadta a feladatot, majd leült és csak meredt maga elé. A többiek forgolódtak, beszélgettek és a legtöbben nem is csinálták a kiadott feladatot. Azonban ez a tanárnőt cseppet sem zavarta.
- Bocsánat, de mit is kérdeztél? – nézett rá Maria.
- Azt, hogy érted-e az anyagot! Mivel írtál gondoltam…
- Nem, ezt nem értem – rázta a fejét Maria.
- De hát kitűnő tanuló vagy! – csattant fel türelmetlenül Emma. Azonban most senki sem figyelt rá, mivel így is nagy volt a zaj.
- Igen, de kémiát sosem értettem. Ebből mindig puskázok. Nála lehet – bökött a tanár felé. – Mindent értek, kivéve a kémiát. Az nem megy.
- Hát, ez remek. Meg fogok bukni. Ez nagyon nehéz.
- Nyugi, majd én segítek – fordult hátra Josh.
A tegnapi beszélgetés után hirtelen megváltozott. Már nem ment ki szünetekben, nem telt el úgy egy perc sem, hogy ne szólt volna Emmához és minden kis apróságban segített neki. Emma a nap vége felé már úgy érezte, hogy megfullad. Tom és Josh egyszerre… Miért pont vele történik mindez?
- Akkor ezt meg is oldottuk. Majd Josh mellé ülsz – mondta Maria, majd újra felvette álmodozó pozícióját és többet nem is szólalt meg.
- Nem szükséges segíteni – mondta Emma Joshnak. – Majd megoldom.
- Miért ne fogadhatnád el az én segítségemet? Vagy talán valami baj van velem?
- Nem nincs semmi baj veled – csak, hogy olyan szép kék a szemed, hogy az a fekete tincs olyan aranyosan hullik mindig pont a szemed elé és hogy folyton mosolyogsz, gondolta magában Emma. – Csak biztosan terhes lenne számodra.
- Nem lenne. Jessica biztosan megérti.
- Mit? – fordult hátra a szőke is.
- Hogy kémián Emmával fogok ülni.
- Hogy-hogy? – Jessica próbálta meglepettségnek álcázni a csalódást.
- Emma nem érti az anyagot.
- Ugyan, szívem – fordult felém a lány. – Hiszem kémián mindenki puskázik.
- Én nem! – mondta Josh. – És ha Emma mellettem fog ülni, akkor már Ő sem.
- De…
- Te ülsz Maria mellé, vagy Ő üljön melléd?
- Maria üljön… - sóhajtott megsemmisülten Jessica, majd visszafordult.
- Mondtam, hogy… - kezdte volna Emma.
- Csssss… - intette le mosolyogva Josh, majd Ő is előre fordult.
Emma még két órát szenvedett végig hasonló körülmények között. Bár Josh nem ajánlotta fel neki, hogy irodalom és matek órán is üljön vele, de mikor Emma felkiáltott, hogy otthon hagyta a könyvét, Josh rögtön kölcsön is adta az övét. Maria kémia óra óta csak bámult maga elé, így Emma csak elé tolta a Joshtól kölcsönkapott könyvet.
Persze Emmát nem bántotta a dolog, vagy ilyesmi, csak kissé terhes volt számára. Otthon Tom, a suliban pedig Josh. Nem elég, hogy szinte minden nap találkozik a két fiúval, de most egyik sem akar leszállni róla egy pillanatra sem. Szerencse, hogy Josh csak a suli végéig „udvarolhatott” Emmának. Utána ugyanis Tom jött érte és Josh kissé idegesen voltunk haza Jessicával és a többiekkel.
- Milyen volt a suli? – kérdezte Tom.
- Öhm… Elég jó. Neked milyen napod volt?
- Elég jó – húzta meg a vállát Tom. – Vásároltam Billel, bementünk Valeriához, gitároztam és veszekedtem egy sort Gustavval.
- Miért?
- Mert olyan hülye volt ma! Teljesen el volt varázsolva! Hiába beszéltem neki, mint aki meg sem hallotta. Csak bámult maga elé.
- Akárcsak Maria… - mondta Emma.
Tom elkapta a lány pillantását, és egymásra mosolyogtak.
- Ez a szerelem – sóhajtott Tom.
- De annyira szerencsétlenek! Egyikük sem mer lépni!
- Hát, igen. Ez gond. De tudod, hogy Gustav nem egy Casanova.
- Jah, azt a szerepet te képviseled a bandában.
- Ugyan, dehogy… - legyintett Tom, de azért kissé kihúzta magát.
- Maria pedig szerintem azt várja, hogy Gustav lépjen.
- Akkor még várhat egy kicsit.
- Hacsak…
- Hát, Em… Azt hiszem, hogy itt sürgősen tennünk kell valamit.
- Pont, mint régen. Emlékszel Clarrisára és Markra?
- Persze! Az óvoda legszebb párja.
- Én beszélek Billel! – mondta Emma, miközben Tom lefékezett a ház előtt. Maria a hátuk mögött jött.
- Én pedig a Kölyökkel!