BESTOFTOKIOHOTEL • StorieS'Site

Juc második sztorija

14.rész

14. fejezet

Úristen Bill! – kiáltott fel Tom.
Mi az? – indult meg az ablakhoz Bill ijedten.
Ja izéé… Semmi. – rázta eg a fejét Tom.
Én azért látni szeretném azt a semmit.
De tényleg semmi. – Tom odaállt Bill mögé, és befogta a szemét.
Tom! Szólt rá testvérére a feketehajú. – Hagyjál már! – ezzel eltolta Tom kezeit, és benézett az ablakon. – Ááááá! – sikított szinte, mint egy lány. (xD)
Én mondtam, hogy ne nézd meg… - bámulta a földet Tom.
De… de… Az a kedvenc pólóm volt! Az meg a kedvenc farmerem! És… és az meg a melegítőpulcsim! – mutogatott ingerülten Bill. – Megölöm! – rontott volna be Bill az ajtón, de az zárva volt.
Várj, majd én. – Tom nekifutott, és betörte az ajtót. (ilyen fa ajtó volt, nem volt nehéz betörni…)

Bill amint utat kapott rohant be az apartmanba, egyenesen oda, ahol kintről látta a széttépett ruháit. Igen, széttépett, és szétvagdosott. Ott hevert jó pár ruha Bill szekrényéből, nem éppen felvehető állapotban.

Dian! – kiabálta el magát Bill, de semmi válasz. – Dian! – ismételte egyre idegesebben.
Megnézem ott. – mutatott Tom a hálószobára, aminek csukva volt az ajtaja. Mikor benyitott Diant és egy idegen fiút látott 1 szál lepedőbe csavarva. – Ja zavarok? – tette fel a költői kérdést a rasztás, majd becsukta az ajtót.

Eközben Bill is elindult a hálószoba felé.

Te kihez beszéltél?

Tom elgondolkozott.

Öhh, azt hiszem a volt csajod éppen most csal meg. Vagyis, ha csak az exed akkor már nem csalhat meg, de szóval.. őőő…
Mi??? – húzta fel a szemöldökét Bill, és benyitott.

A fiú már félig fel volt öltözve, és Dianról is már csak a póló hiányzott.

- Ti meg mi a szart csináltok az én ágyamban? Úristen… Nem hiszem el, hogy még csak fél napja szakítottunk, és máris lefekszel egy másik pasival. Ráadásul itt…

- Bill, én… - kezdett el magyarázkodni Dian, a fiú meg csak bámult ki a fejéből.

- Nem érdekelsz! – ordított a lányra. – Ja, de azt azért elárulhatnád, hogy a ruháimmal mit csináltál! – folytatta ingerülten.

- Én, őőő... Este, mikor elmentél többet ittam, mint kellett volna, és elvesztettem a fejem, de… De az nem is én voltam, hanem ő! – mutatott a lány a fiúra, aki épp a nadrágját vette fel.

- Na jó, tudod mit?! Nem akarlak látni! Azonnal menj el!

- Mi?!

- Jól hallottad, tűnj innen!

- De…

- Nincs de! Kapsz 10 percet, hogy összepakold a cuccaidat, és aztán soha többé nem akarlak látni! – Bill becsapta az ajtót, majd leroskadt egy fotelbe.

- Héj tesó. – ült mellé Tom.

- Hogy lehettem ennyire hülye? Átvágott! Végig csak szívatott! És, ha már most mással van, el tudom képzelni, hányszor csalhatott meg. –Bill öntötte ki magából a dühöt.

- Nyugi, most már nem mindegy mit csinál?

- Hogy lenne mindegy?! Tudod, milyen rosszul esik ez az egész?

- Jó, nem úgy értettem, de most már felesleges miatta idegeskedni.

- De nézd meg mit csinált! A ruháim… - biggyesztette le a száját.

- Igen, ez szemét dolog volt, de hagyd. Mondom, hogy nem érdemes miatta kiakadni.

- Jhaaaajjj… Azért szerintem, ha a te sapkáid hevernének cafatokban a földön, nem lennél ilyen nyugodt.

- Hát az biztos… De olyan velem nem fordulhat elő. Látod öcsi, ezért jó egy csajjal csak egy napig lenni. Ha tovább hagyod, elbízza magát, és lásd, még ilyet is tehetnek… - mutatott a ruha darabokra.

- Ezt pont te mondod? Vagy akkor most Hannahval is csak szórakozol?

- Hannah más. Ő nem Dian. Sőt… Benne meg lehet bízni.

- De hát alig ismered pár napja, és te amúgy sem szoktál ilyen lenni. Te nem bízol meg a lányokban csak úgy… Mit tud ez a Hannah?

- Mondom, hogy ő más. De hagyjuk a témát. Tudom, amit tudok és kész.

Eközben Dian és az újdonsült pasija két bőrönddel jött ki a szobából.

Bill… - szólt halkan a lány.

Erre Bill felállt a fotelből, és felé fordult. – Kész vagy? – kérdezte.

Igen, de figyelj… Nem lehetne, hogy…
Nem, nem lehetne!
De…
Szia Dian! – nézett az ajtó felé, jelzésképpen, hogy már igazán elmehetne… - Ja és a cuccaidat, amik nálam vannak majd visszakapod, ha hazamentem.
Köszi…

Bill nem válaszolt, csak visszament testvéréhez, és újra leült mellé.

Sziasztok! – hallatszott az ajtó felől, de az ikrek nem válaszoltak.
Na elég lesz a búskoromságból.
Miből?
Búskorom, izé búskomor… - gondolkozott el Tom - Nem mindegy? Menjünk már!
Akkor segíts pakolni. – indult meg a hálószoba felé. – Kíváncsi vagyok mennyi ruhám maradt épen. – kinyitotta a szekrényt, és alig volt benne valami. Bill szomorú arccal közölte Tommal, hogy legyen olyan szíves és pakolja be a bőröndbe a maradék cuccokat, ő addig felhívja a nőt, akitől bérelték az apartmant. Így is lett, Bill mindent megbeszélt telefonon a tulajdonossal, és a WIDE nevű szórakozóhelyre kell majd leadni a kulcsot a nap folyamán, és ott rendezik az anyagiakat is.
Mit csinálsz az alsógatyámmal? – nézett ikrére Bill, mikor visszament a szobába, ugyanis a rasztás két-két ujjával kifeszítette az alsóneműt, és fintorogva bámulta azt.
Én őőő… Inkább te mit csinálsz ezekkel? – mutatott Bill boxereire. – Hogy tudsz ilyeneket hordani? Ez tökre bevág. Szószerint. xD
Hülye! – vette ki a kezéből az említett ruhadarabot. – Amúgy is… Nem mindegy neked, hogy én milyen ruhákat hordok?! – háborodott fel.
De, csak… Na mindegy… Azért látszik a megdöntött lányok számából, hogy ki öltözik jobban. – húzta ki magát Tom.
Nem érdekelsz. – ment be Bill a fürdőbe, mintha meg se hallotta volna, amit a testvére mondott.

20 perc alatt mindent összepakoltak, egyedül a hűtőben hagytak néhány dolgot, mert azt úgysem tudták volna hova tenni.

Közben Mia bejött hozzám a szállodába.

Szia!
Szia! – köszöntünk egymásnak az ajtóban.
Mi jót csinálsz? – kérdezte
Pakolok, mert végre visszakaptuk a bőröndjeinket. Na de mi az, amit annyira nem mondhattál el a telefonba? – kíváncsiskodtam.
Ja hát csak tegnap…
Tegnap mi?
Bill tök véletlenül beült abba a bárba, ahol én dolgozok, és megvárta, hogy lejárjon a munkaidőm, és utána elmentünk együtt sétálni a partra.
Wooow. – néztem sejtelmesen. – És mi volt?
Elmesélte, hogy a barátnője, vagyis a volt barátnője hogy átverte, és hogy szakított vele…
És te végighallgattad, aztán megvigasztaltad… - folytattam.
Végighallgattam, de ne gondolj semmi rosszra. Csak beszélgettünk.
Beszélgettetek… - vigyorogtam.
Jhaj… - sóhajtott egy nagyot Mia – Javíthatatlan vagy. Mond csak, Tom ismeri ezt az oldaladat is? – nevetett.
Jaj tudod, hogy ezt a hülyeséget, és perverzitást (tudok ám xD) csak te hozod ki belőlem. Másokkal nem vagyok ilyen…
Jó-jó, tudom… - egyszer csak elterült az ágyon, és a plafont kezdte bámulni.
Na most meg mi van? Próbálod a lehetetlent, és gondolkozol? – szemétkedtem egy kicsit.
Csak eszembe jutott Bill. – mondta a plafonnak.
Jah bocs, akkor nem zavarlak…
Már megint kezded? Amúgy csak azon gondolkoztam, hogy milyen sorsszerű ez az egész, vagy nem is tudom… Lezuhan a gépetek, és összeismerkedtek egy szigeten, ahol csak ti ketten vagytok. Aztán megtalált titeket egy mentőcsoport, és most itt vagytok a Maldív-szigetek legjobb szállodájában. Együtt, egy szobában. És sikerült egymásra találnotok.
Oh milyen megható. – viccelődtem.
De most komolyan. Ez az egész olyan hihetetlen, neked nem?
Dehogynem! Élvezem is. Mármint nem azt a részét, amikor lezuhant a gép, vagy amikor a szigeten azt hittem, hogy egyedül vagyok, és ott fogok meghalni, hanem pl amikor este van, akit magamhoz ölelhetek, és reggel ott szuszog mellettem a fiú, akit úgy érzem, hogy mindennél jobban szeretek.
Ennyire komolyak a szándékaid? O.o
Nem tudom… Vagyis én legszívesebben örökre itt maradnék Tommal, de ők mindjárt mennek haza, és aztán mi is, és az élet nem áll meg, ugyanúgy folytatnunk kell mindent. És az iskola mellett már nem lesz olyan egyszerű tartani vele a kapcsolatot, így hogy messze lakunk egymástól.
De, ha mindketten akarjátok, sikerülni fog, és végleg egymásra találtok. Ezt te mondtad nekem.
Elcsórod a szövegem? – hülyültem.
Hülye. – röhögött. – Amúgy tök fura elképzelni téged meg Tomot.
Te csak ne képzelj el engem meg Tomot, jó? – néztem rá szigorúan.
Jaj nem úúúúgy. Hanem, hogy… Áhh… Hagyjuk, ma nagyon perverz napod van. xD Este még lesz valami.
Na jó, ezt most hagyjuk abba.
Oké, szerintem is.

Ebben a pillanatban kopogtak. Én mentem kinyitni, míg Mia feltápászkodott az ágyról.

Sziasztok! – köszöntem az ajtóban álló ikreknek.
Hello.
Gyertek bentebb.
Hello! – köszönt nekik Mia is.
Szia! – csillogtak Bill szemei.
Ömm, nem a cuccaidért mentetek? Akkor hol vannak a bőröndök? – kérdeztem Billtől.

Eközben Tom a hátam mögé állt, és átkarolta a derekamat, a fejét pedig az enyémnek döntötte.

Ja, már letettük a szobámba, tudod mondtam reggel, hogy most én is ebben a szállodában vagyok.
Jaaa, tényleg. – mosolyogtam, majd megfordultam és Tomra néztem. – Te mit somolyogsz itt mögöttem?
Hiányoztál. – adott egy puszit a számra.
Tessék?
Hiányoztál. – ismételte meg.
Hallottam, de… őőő… Mi lesz veled nélkülem egész augusztusban, ha már egy órára nem tudsz hiányolni? – mosolyogtam.
Neked nem is hiányoztam?
Tom, te beteg vagy? – kérdezte Bill.
Nekem is fura… - értettem egyet.
Jaj most mi van? – duzzogott.
Mutasd csak a homlokod. – jött oda Bill, és a kezét ikre homlokára tette.
Hagyjál már! – lökte el testvére kezét.
Te meleg vagy. – jelentette ki Bill.
Mindenki magából indul ki. – vágott vissza Tom.
Jaj nem úgy értem te hülye! Hanem a homlokod tűz forró.
Hagy nézzem. – én is megmértem a kezemmel a lázát. – Te tényleg lázas vagy. Gyere, feküdj le. Pihenned kéne. Nem szédülsz? – húztam az ágy felé.
Nyugi, jól vagyok. Nincs semmi bajom.
De lázas vagy.
Dehogy vagyok.
Én hozok egy lázmérőt, meg lázcsillapítót a recepcióról, ha kell. – ajánlotta fel Mia.
Az jó lenne. – mondtam.
Veled megyek. – jelentette ki Bill, és már indultak is ki a szobából.
Biztos jól vagy? – nem hittem neki.
Igen, jól. Nyugi már. – mosolygott Tom. – De többet biztos nem mondok semmi érzelgőset.
Miért? – nyíltak nagyra a szemeim.
Mert totál hülyének néztek. Most is… Ha nem mondom, hogy hiányoztál, már rég az óceánban fürdünk.
Az hiszem az ugrott. Ha tényleg lázas vagy, itt kell maradnod, és én itt maradok veled.
Dehogyis!
Ne akarj veszekedni. Az egészséged most fontosabb.

Erre Tom elkezdett mosolyogni, és magához ölelt.

Aranyos vagy, hogy aggódsz értem. – mondta halkan a fülembe.

Kopogtak, én pedig kinyitottam.

Itt a lázmérő. – nyújtotta nekem Mia, én pedig odaadtam Tomnak.
És most 10 percig nyugton maradsz. – parancsoltam rá.
Ha idejössz mellém, akkor talán menni fog.
Inkább menjünk ki. – javasolta Mia. – Nem?
Oké.

Kiültünk az erkélyen lévő asztalhoz, és ott beszélgettünk tovább.

És mit terveztetek délutánra? – kérdeztem.
Shopingolni kéne. – jelentette ki Bill.
Ezt nem a lányok szokták mondani? – kérdeztem.
De neki most alig van ruhája. – szólt közbe Tom – Mert Dian bosszúból széttépte meg összedarabolta szegénynek a ruháit az újdonsült pasijával.
Ööö, mi? – vágtam értelmes fejet.
Hosszú… - mondta Bill.
Ja oké. Mia te is akarsz vásárolni?
Hát, ha már így szóba jött, akkor igen.
Akkor mi lenne, ha elmennénk szétnézni a városba? Holnap meg lemehetnénk fürdeni.
Oké, jó ötlet.
Tényleg Mia kitaláltad már, hogy mikor költözöl át a hotelbe? – tette fel a kérdést Bill.
Mi? Te is itt leszel a hotelben? Az tök jó! – ujjongtam.
Nem. Bill biztosan félreértett valamit. Én maradok az apartmanomnál.
Dehogy maradsz. Hannah, mond már neki te is, hogy ott nem maradhat.
Mia, ott nem maradhatsz! Ööö, de miért is? – néztem Billre.
Mert szörnyű az a ház. Csoda, hogy még kiadják akárkinek is…
Tényleg? – most Mia felé fordultam.
Dehogy… Bill túloz…
Nem túlzok.
De tényleg, ez jó ötlet, hogy te is itt lakj a szállodában. Tudod mit? Visszamész a cuccaidért, és beköltözöl az én szobámba. Tök jó lesz!!!
Kilakoltatsz? – nézett rám Tom megszeppenve.
Nyugi, maradhatsz. – nyugtatta meg Mia.
Tom, neked is van saját szobád, szóval Mia, nyugodtan jöhetsz.
Öööö… Nem lehetne úgy, hogy Mia az én szobámba megy, én pedig itt maradok nálad? – jött az ötlet Tomtól.
Nekem úgy is jó. Mia?
Hát, ha ennyire erőltetitek… - adta meg magát.
Éljen! – ujjongtunk.
Kivehetem már a lázmérőt?
Vedd, és add ide.

Tom ide is adta, és kicsit meglepődtem mikor ránéztem, ugyanis 39,1-et mutatott.

-Tom, te nagyon lázas vagy. Azonnal nyomás fürdeni, jó hideg vízzel.

- Na én kitaláltam, hogy, hogy legyen. – állt fel Bill az asztaltól. – Én most segítek Miának elhozni a cuccait, úgyis nagyon benne vagyok a „költözésbe”. Te meg addig ápolhatod a tesómat. Utána meg, ha Tom jobban lesz elmegyünk együtt várost nézni.

- Oké. - mondtam

- Hát igen, az én öcsém… - húzta ki magát büszkén Tom

- Mia, neked is jó?

- Hát, ha el akarod cipelni idáig az összes cuccomat, nekem jó.

- Akkor indulunk?

- Aha.

- Majd jövünk. Sziasztok! – ezzel ki is mentek a szobából, majd a szállodából is, és Mia „otthona” felé vették az irányt.

- Hát ezek jól itt hagytak minket. – jelentettem ki.

- Hát igen. De nem is baj… Mit is mondtál, hogy fürdenem kell?

- Igen, hideg vízzel, hogy lentebb menjen a lázad.

- Te is jössz?

- A kádba? – nevettem