BESTOFTOKIOHOTEL • StorieS'Site

Golden Rolling sztorija
Golden Rolling sztorija : 6.rész

6.rész


6. rész

 

Bill zihálva ült fel az ágyában. A teste tiszta víz, a szíve a torkában dobogott. Körülnézett. Tom keze lelógott az ágyról, és hallani lehetett ahogy szuszog. Georgnak csak a haja látszott ki a takaró és a párna kettőséből, Gusti pedig szokás szerint horkolt. Csak álom volt. Csak 1 rossz álom. Bill eddig reszketett az álom hatásától, de miután látta, hogy körülötte csend van, és hogy semmi baja, megnyugodott. 1 kicsit ki volt száradva, ezért kiment a hűtőhöz, hogy igyon valamit. Nem akart kólát inni, mert attól nem fog tudni visszaaludni, ezért a Fanta mellett döntött. xD miután kiöntötte 1 pohárba, és megitta, hirtelen a fejébe vésődött 1 nem éppen megnyugtató gondolat: Mi az a Memento Mori?

Amikor az álmában Tom lelökte a metró elé Billt, azt mondta neki kétszer is, hogy memento mori. De mi ez? Billnek főként azért volt furcsa ez a 2 szó, mert még életében nem hallotta, különben emlékezne rá. Bill semmit se értett. Nem hagyta nyugodni a dolog, elhatározta, hogy valahogy megtudja mit jelent ez a 2 szó. De hogy? Bill visszaosont a szobába, majd elvette Georg laptopját az asztalról.

-Bocsi Georg… kölcsönveszem. –súgta oda a basszernek Bill. Bár Georg tuti nem hallotta meg, de a szándék megvolt. xD Bill leült 1 másik kisebb szobafélébe (mivel a turnébuszban nem kifejezetten szobák voltak), majd gyorsan bekapcsolta a laptopot. Ha törik, ha szakad ő most rögtön kideríti, hogy mit jelent a memento mori. Beírta a kifejezést a keresőbe… és várt. Ekkor kiadott 1 halom linket, a legelső (és egyben a legtöbb) tárgya viszont ez volt: latin kifejezések. Bill ekkor már azt hitte rossz helyen jár, de azért rákattintott az elő linkre. Kiadott 1 rahedli latin bölcsességet. Bill megkereste köztük a memento mori-t. ám amikor megtalálta, csak növekedett az aggodalma. Az oldalon ugyanis ez állt:

 

Memento Mori – Emlékezz a halálra (amúgy tényleg ezt jelenti, mágiakönyvben volt xD –szerk.)

 

Billnek elkerekedtek a szemei. Ezekszerint amikor álmában megölte a saját ikertestvére, azt mondta neki, hogy emlékezzen a halálra?

-Jézusom… -dünnyögte Bill. Egyáltalán nem nyugtatta meg a felfedezése. Az órára nézett: még csak fél 3 lesz. Már nem érdemes visszaaludni, és ha akarna, se sikerülne. Bill lekapcsolta a laptopot, majd bekapcsolta az ipodját, odaült az ablakhoz, és nézte az alvó várost, miközben sebesen haladt a turnébusz az új állomás felé.

 

-Te ilyenkor ébren? –kérdezte Gusti csodálkozva, látván az ablakban ülő Billt.

-Aha. volt 1 rossz álmom és már nem tudtam visszaaludni. –magyarázta Bill.

-Értem. Na és mi volt ennyire rémisztő? –kérdezte Gusti, miközben leült 1 székre az asztal mellett. Bill elmesélte neki az álmát.

-Uhh ez tényleg nem valami kellemes. –mondta Gusti

-Hát ja. –Bill. ekkor betoppant az ajtón Tom és Georg.

-Jó reggelt emberek! Még soha nem volt ilyen jó reggelem! Felkelek, bekapcsolom a rádiót, mi megy? 50 Cent! *-* -Tom

-Hurrá. –motyogta Bill unottan. Georg eközben 1 májkrémes konzervvel szerencsétlenkedett, mert hiába húzta a fogóját (az 1 olyan konzerv, aminek ilyen fogóbisz-basza van, és úgy lehet lehúzni a tetejét… nah értitek?! xD), az nem adta meg magát.

-Segítsek? –kérdezte Gusti látva a basszer mutatványát.

-Nem, majd én kinyitom! –erősködött Georg. A kérdés már csak az volt, hogy hogyan. Georg már úgy nézett a konzervre, mintha Morfeusz támadására készült volna. xD Ismét megpróbálta lehúzni a tetejét, de csak annyit ért el, hogy csúnyán megkarcolta az ujját.

-Aú a jó kurva anyjukat! –kiabált Georg. Gusti erre kikapta Georg kezéből a konzervet, és 1 hót laza mozdulattal kinyitotta. Tom erre elnevette magát, és végre Bill arcán is megjelent valami mosolyféle. A dobos vigyorogva nyújtotta oda Georgnak a konzervet.

-Az erő velem van! –Gusti

-A faszt… én is ki tudtam volna nyitni! –felelt Georg durcásan. Gusti csak legyintett.

-De akkor most mi lesz az álmoddal Bill? –Gusti

-Nem tudom… engem ez a Memento Mori aggaszt. –Bill

-Miért, álmod volt? Mert én úgy aludtam, mint akit fejbe vertek! –Tom. Bill megint elmondta mit álmodott.

-Íjj… -Georg

-Tisztára mint 1 Bruce Willis filmben! –nevetett Tom. De Bill nem éppen értékelte a poént.

-Tom ez nem vicces! Tudjátok hogy mit jelent a Memento Mori? –Bill ingerülten.

-A-a. –Georg

-Mit? –Tom

-Emlékezz a halálra. És pont ezt mondtad nekem 2x is! –Bill

-Wáh ez tényleg Bruce Willis fílingű! *-* Ez tök jó! –nevetett Tom. Bill elkeseredetten nézett ikertestvérére. Nem értette viselkedését. Eddig mindig megbeszélhetett vele bármit, mostmeg amikor élete egyik legrosszabb rémálmán van túl, Tom ügyet se vet rá. Ez fájt neki.

-Én egyszer azt álmodtam, hogy behúzok egyet Georgnak. Erre reggel fölkelek, Georg ott áll az ágyam mellett és elkezdi: „Gusti rossz hírem van… összetörtem az egyik CD tokod.” Na akkor tényleg majdnem megtörtént az, amit álmodtam! –nevetett Gusti

-Én azért kétlem hogy éjszaka Billel 1 metróállomáson fogok kóricálni… ekkora hülyeséget! Igaz Bill? –nevetett Tom, majd tekintetével Billt kereste, ám az már nem volt a szobában.

-Őőő… asszem elment. –Gusti

-Hát de miért? Mi rosszat mondtam? –kérdezte a többiektől értetlenül Tom.

-Fogalmam sincs… kérdezd meg tőle. –Georg. Tom elindult, hogy megkeresse Billt. Nem kellett sokáig kutatnia: rögtön a másik helységben megtalálta Bill a fotelban ülve, az ipodját babrálva.

-Hé… valami baj van? –kérdezte Tom, majd leült egy másik fotelba, amely a közelben volt.

-Ezt most komolyan kérdezed? –kérdezte Bill dölyfösen.

-Igen! Miért mi a baj? –Tom

-Hogy mi a baj? Mellesleg most vagyok túl életem egyik legrosszabb rémálmán, amelyben kinyír a saját ikertesóm, és emlékezzek a halálomra, meg ilyenek. És ezt még tetézi, hogy még le se szarsz! –fakadt ki Bill.

-Mi bajod van? Most kajak azért hisztizel, mert nem sírok a válladon 1 hülye álom miatt? –mondta Tom felháborodva.

-Nem kell hogy sírj a vállamon, csak eddig mindent meg tudtunk beszélni, mostmeg rám se figyelsz, elhülyülöd az egészet! –Bill

-Baj hogy engem nem érdekel 1 idióta álom? –Tom

-Az a baj, hogy nem figyelsz a saját ikertestvéredre! Mi a fasz van ma veled Tom, már bocsi hogy így fejezem ki magam! –mondta Bill egyre emelkedőbb hangerővel.

-Veled mi van bazmeg? Komolyan mondom néha olyan gyerekes vagy, hogy szégyellek! –vágott vissza Tom.

-Na és te? Aki kikezdesz minden csajjal aki él és mozog? Én mégis mit higgyek rólad, ha te engem gyerekesnek tartasz? –Bill

-Én legalább élem az életem, nem úgy mint egyesek! –Tom mérgesen

-Hát megfog rajtad látszani 20 év múlva… de ez nem az én bajom lesz! –Bill

-Te nekem csak ne jövendőmondóskodjál jó? –Tom

-Nem jövendőmondóskodok! És ha bajod van, akkor menj innen, és ha lenyugodtál, beszélhetünk! –Bill mérgesen.

-Nem is tudom ki kezdett el itt fesztiválozni 1 hülye álmon! Hülye pöcs, még rám fogod? Kinőhetnél már ebből! –kiabálta Tom

-Te kezdtél itt baromkodni, szóval menj innen, világos? –kiabálta Bill, miközben fölállt. A 2 testvér pár másodpercig farkasszemet nézett egymással.

-Hisztizz csak tovább… paraszt! –sziszegte Tom, majd kiviharzott a kisszobából, és úgy becsapta maga után az ajtót, hogy a fél turnébusz beleremegett. Bill már a könnyeivel küszködött. Tommal szinte mindennap összekapnak valamin, de ezeknek a vitáknak nincs különösebb tétjük. Na de ez a mostani… úgy beszéltek egymással, mintha gyűlölnék a másikat. Évek óta nem volt ilyen komoly veszekedés, mint a mai. Bill visszaült a fotelba, majd a fülébe rakta a fülhallgatót. Lehet hogy az álom erre a vitára figyelmeztetett? De akkor miért van benne a Memento Mori? Emiatt lenne? Bill még mindig nem sokat értett. De most nyugalomra és egyedüllétre volt szüksége. Ki kell hogy tisztítsa a fejét. Annyi gondolat motoszkált benne, hogy abba már belefájdult Bill feje. Vagy csak Tom kiabálásától? Bill nem tudta a választ. Bekapcsolta az ipodján Nena egyik számát. Az mindig lenyugtatja. A zeneszám elindult, Bill pedig becsukta a szemét, és igyekezett lenyugodni…

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

SITEINFO
------------------------------

Szerkesztők: Tamcsi & Réka
Téma: sztori oldal
Design:
version 1., by Réka
Tulajdonos:

BACK TO HOME

MENÜ
------------------------------
01.) TE véleményed az írásokról(kedvenc írod
,vagy sztorid
03.) A MI történetünk
SZTORIK - stories


------------------------------
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNETEK
Like Maybe - by ThomyX
Réka második sztorija 
Emma sztorija
Linda sztorija 
Lilo második sztorija  
Ich will nur frei sein! - by Gittííh
Rockerlady94 sztorija 
Orsi sztorija 
Nicolee sztorija 
Juc második sztorija 
Reflektorfényben - by Klaudy 
Ella sztorija 
Vivi sztorija 
Nyky sztorija 
Wickey storija 
Ebo második sztorija 
Orsi új sztorija
Jenny új sztoria 
Lizzi sztorija 
Golden Rolling sztorija 
Zsófi sztorija 
Nita sztorija 
Réka új sztorija
Lexy sztorija
Wikky sztorija
Tomthcsaja sztorija
Dijja sztorija
Nina sztorija
Amy sztorija
Nelli sztorija
Sziszi sztorija
Emma II sztorija
Lya II sztorija
LD sztorija
Eri és Petruss sztorija

BEFEJEZETT VAGY ABBAHAGYOTT TÖRTÉNETEK
Ebo sztorija  
Juc sztorija   
Tommániás sztorija   
Lilo sztorija    
Reni sztorija    
Eszti sztorija   
Dóri sztorija   
Julcseee sztorija 
Virág sztorija 
Ket sztorija 
Clar sztorija 
Jenny sztorija 
Anda sztorija 
Lea sztorija  
Réka sztorija 
Theri sztorija
Lilo harmadik sztorija 
Bogica sztorija
Lya sztorija
Adri sztorija
Lilo negyedik sztorija

NOVELLÁK - novellas
VERSEK - poems
------------------------------

Egy új élet együtt   
Ha két drogost összezárnak        
Mosolygó hulla    
Bill Kaulitz temetése 
Egy megszegett ígéret 
Egy szerelem....  
Rólad álmodom  
Vérfertőzés 
Hova húz a szíved I. 
Hova húz a szíved II. 
Hova húz a szíved III. 
Alvilági angyal 
Akire végre most rátaláltam I.
Akire végre most rátaláltam II. 
Örök  
Du qualsz nur nicht… 
Angyal

CHAT
------------------------------


Népszámlálás
Indulás: 2007-09-17
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.