70. rész.



„Pete bácsi”


- Nah, mit hoztál? – ment le a konyhába Bill mikor este Tom hazaért.
- Egy csomó díszítő izét a házra, piát, rendeltem tortát… Jah, és ezt – emelt a magasba egy cetlit.
- Mi az? – lépett közelebb Bill és elvette tőle. Közben Georg, Gustav, Graciela és a Kölyök is megérkeztek.
- Az mi? – mutatott Bill kezére a Kölyök.
- Telefonszám – húzta ki magát Tom. – Méghozzá egy bombázótól. Hosszú, szőke haja volt, nagy mellei meg minden…
A többiek szó nélkül hallgatták Tomot. Végül a Kölyök szólalt meg:
- Ma Emmával jöttem haza.
Tom egy pillanatra még a nyakát is behúzta.
- Nem is tudtam, hogy megtanult vezetni.
- Maria vezetett. Csak Ő is ott volt.
- Akkor meg ne beszélj hülyeségeket.
- Te meg ne beszélj így vele! – csattant fel Bill – Jobb lesz, ha felmész. Senkit sem érdekelnek a hülyeségeid!
- Hülyeségek? Olyanokat csak te beszélsz! – vágott vissza Bill.
- Mégis te hagytad el Emmát!
- Ő tehet róla! Csak magának köszönheti! De tudod mit? – nevetett fel Tom – Ha annyira sajnálod, akkor vigasztald meg! Valeriának úgysem kellesz!
Bill úgy érezte, mintha hideg vizet öntöttek volna a nyakába. Elindult Tom felé, de Georg gyorsan elé állt.
- Fejezzétek be!
- Ne szólj bele! – tolta el Tom. – Mindenki úgy csinál, mintha semmi sem történt volna! – emelte fel a hangját – Pedig történt! Szakítottam vele és az Ő hibája! Miért véded még most is? Tudod, hogy most csakis Ő tehet róla! De te mindig Őt véded! – a végére már úgy kiabált, mint egy őrült.
- Nem védem! Tudom, hogy Ő a hibás, de akkor is jobb volt az a Tom, aki Emma mellett voltál, mint most, hogy újra a régi akarsz lenni!
- Ez nem lenne így, ha Emma nem rontotta volna el! Ő van úgy oda azért a Joshért!
- Lehet. Viszont tudod mit? Nem érdekelsz! Most az egyszer nem! Old meg egyedül! Azt csinálsz, amit csak akarsz! Most pedig bocsáss meg, de megyek és felhívom Valeriát. Lehet, hogy nem érdeklem és nem is fogom, de akkor is a barátom!
Azzal Bill elindult, otthagyva ikertestvérét.
- Hé, most nem léphetsz le! Mi az, hogy nem érdekellek? Hogy-hogy oldjam meg egyedül? Gyere vissza! Hallod? A testvérem vagy! – kiabált Tom. Azonban Bill nem állt meg, nem nézett hátra, csak ment felfelé.


- Emma, öltözz át. – lépett be Emma szobájába Thomas.
- Miért? Most nincs kedvem vacsorázni.
A lány az ágyon feküdt és a plafont bámulta.
- Muszáj lejönnöd. Ma érkezik meg hozzánk Peter bácsikád.
- Pete bácsi? De hát Ő Amerikában él!
- Tudom, de elhívtam hozzánk. Hátha anyád hallgat a testvérére.
Emma sóhajtott, aztán a szekrényhez sétált.
- Mikor legyek készen?
- Fél óra.
Emma bólintott, Thomas pedig kiment.


Tom még néhány percig kiabált, aztán látta, hogy mindenki elindul felfelé, otthagyva őt.
- Hát, ti meg hová mentek?
- El tőled. Nincs kedvünk hallgatni – mondta Gustav.
- Nem mehettek el.
- Azt hiszed, hogy te vagy a világ közepe? Mindenkinek téged kell támogatnia? De tudod mit? Igaza van Billnek! Ezt egyedül kell megoldanod! – mondta nyugodtan Gustav, majd elindult.
- Áruló vagy, Georg!
- Nem vagyok áruló! Ne hibáztass azért, amiért em állok melletted. Bohócot csináltál most magadból! És tudod Billnek nem kötelessége kiállnia melletted miután ilyeneket mondtál neki! Én teljesen megértem!
- Nah, és te? Tudtommal a testvérem vagy! – fordult Gracielához.
- Tom, hagyd már békén! – szólt rá Georg.
- Most hozzá beszélek! – emelte fel a kezét a rasztás.
- Egyetértek Georgal. Mindenben. Abban is, hogy hagyj békén. Már én nem sokat értettem abból, ami az előbb történt, mert csak nemrég óta vagyok itt, de az világos, hogy megbántottad Billt és így nem kötelessége melletted állnia.
- Persze, Miss. Prada! Te semmit sem értesz, úgyhogy maradj ki belőle!
- Te nagyon hülye vagy! – nézett végig rajta Graciela, majd Georg elhúzva indult el.
Tom reménykedve fordult a Kölyök felé.
- Bocs – húzta meg a vállát a Kölyök, majd Ő is követte a többieket.
- Kölyök – suttogta Tom megsemmisülten – Hát mindenki megőrült ebben a házban?
- Nem csak te! – Tom riadtan fordult hátra. Nem számított válaszra. Gordon állt mögötte, akinek egy tálca volt a kezében. Éppen felfelé tartott – Billnek tényleg igaza volt. Az új Tom volt a nyerő.
Azzal Ő is otthagyta Tomot. A fiú lerogyott a kanapéra és kezébe temette az arcát.


- Bácsikám! – ölelte meg Emma a férfit, aki magas, 40 körüli, Solarra egyáltalán nem hasonlító ember volt. Testvérével ellentétben neki kedves arca, szőke haja és mosolygós szemei voltak.
- Emma! Hogy te milyen sokat nőttél.
Hát, igen. Peter utoljára akkor látogatta meg Emmáékat, mikor évekkel ezelőtt még itt laktak. Igazából Emma kedvelte Pete bácsit, mert mindig vidám, kissé bolondos ember volt, de nem kötődött hozzá, hiszen ritkán látta.
- És Solar? – kérdezte Pete bácsi.
- Hamarosan itt lesz. Azt mondta. Nem tudom, hogy mi történhetett – mondta zavarban levő édesapja.
- Én megmondom: nem is jön haza.
- Hát, akkor kezdjük el nélküle – kacsintott Pete bácsi.
Ez az, amit Emma a legjobban szeretett Pete bácsiban. Szerette Solart,de csak annyira, amennyire a testvéreket muszáj. Talán majd Pete bácsi besegít és így elérheti, hogy anyja és apja elváljanak.