„ Gyűlöli és szereti ”


Dél körül már mindenki felébredt és a társaság nagy része haza is ment. Csak Bill, Tom, Georg, Gustav, Valeria, Graciela és a Kölyök maradtak.
- Mikor jönnek haza anyáék? - kérdezte Bill.
- Csak délután. Telefonáltak. - válaszolt Tom, miközben reggelijét turkálta villájával.
- Ezért csináltam nektek reggelit? - kérdezte felháborodva Valeria.
- Áh, ezt te csináltad? - nézett rá Tom. - Nagyon finom – nyögte és gyorsan a szájába lapátolta az ételt. A többiek követték a példáját.


- Reggeli – nyitott be Emma szobájába Pete bácsi.
- Megyek.
Emma felállt és bácsikáját követve lement a lépcsőn.
- Jól aludtál? - kérdezte út közben a bácsi.
- Nem.
- Oh, hogy-hogy?
- Sokat gondolkoztam azon, amit múlt éjjel mondtál.
Pete bácsi sóhajtott.
- Ne is törődj vele.
- De azt nem lehet. Én próbáltam, de nem megy ki a fejemből. Igazad volt.
- Hát, igen. Persze, hogy igazam volt.
- Rosszul éreztem magam, valóban. Én is szívesen ott lettem volna abban a buliban. Szívesen töltöttem volna az időt Tommal. De talán tényleg csak a megszokás...Viszont ott van Josh. Vele is szívesen töltöttem volna az időt. De lehet, hogy csak a változatosság. Aztán Tommal szívesebben lettem volna, hiszen akkor együtt lehettem volna a többiekkel. Azonban akkor most csak a többiek miatt, vagy tényleg Tom miatt?
- Hát, ezt tényleg jól átgondoltad és megvitattad magaddal.
- És még csodálkozik, hogy nem tudok aludni – sóhajtott Emma, majd bácsikáját megkerülve leült reggelizni.
- Talán egy harmadikra lenne szükséged – vetette fel az ötletet Pete bácsi.
- Kösz. Ezzel most tényleg sokat segítettél.
- Figyelj – fordult szembe Emmával a bácsi.
- Figyelek.
- Szereted Josht? - kérdezte.
- Nem. Tetszik, vonzódom hozzá, de nem vagyok belé szerelmes – válaszolt határozottan Emma.
- Na, és Tomot?
Emma sóhajtott és levette tekintetét a bácsiról. Helyette maga elé bámult.
- Szeretem. De nem tudom biztosan, hogy szerelmes vagyok-e belé. Hiszen ha ilyen szinten érdekes egy másik fiú, akkor hogyan is lehetnék biztos benne.
Pete bácsi sóhajtott.
- Remek – emelte az égre a tekintetét Emma – Ugyanott tartok, ahol napokkal, sőt, hetekkel ezelőtt.


- Indulok – szólt be Tom szobájába Valeria. A nagy többség ott gyűlt ugyanis össze.
- Elkísérjelek? - kérdezte Bill.
- Nem – válaszolt Valeria, de közben rá sem nézett Billre.
- Jó,ahogy akarod – sóhajtott a fiú.
- Nick, pakold össze a cuccaidat. Rendben? - kérdezte a lány, miközben a táskájában kutatott.
- Ki az a Nick? - nézett körbe értetlenül Graciela.
- Én vagyok – sóhajtott a Kölyök – De már legalább százszor mondtam, hogy ne szólíts így!
- Jó-jó – legyintett Valeria és kihalászta a kocsikulcsát a táskájából – Kölyök, kérlek, pakolj össze, mire hazajövök.
- Így már sokkal jobb. Nyugi, összepakolok.
- Én pedig indulok, különben elkések. Sziasztok. - azzal Valeria eltűnt az ajtó mögött. Bill még jó néhány másodpercig nézett utána. Vajon mi baja lehet? Tegnap még vele akart lenni, most pedig már úgy látszik, hogy utálja. Vagy talán Ő értett félre valamit?

- Áh, Miss. Peterson. Jó napot! - köszönt az orvos, mikor Valeria belépett. A lány kissé megijedt, mert nem vette észre a férfit.
- Megkérhetném, hogy ne szólítson Miss. Petersonnak? Utálom...
- Rendben, Miss. Valeria. Ha önnek így jobban tetszik.
Valeria sóhajtott egyet, majd levágódott a méregzöld kanapéra.
- Csak egy pillanatot kérnék. Mindjárt visszajövök – a doktor kacsintott, majd eltűnt az ajtó mögött. Valeria újra sóhajtott és kissé lejjebb csúszott a kanapén. Már minden négyzetméterét ismerte ennek a helyiségnek, hiszen rengeteg időt töltött már itt. Mégis akárhányszor belépett, mindig furcsa érzés kerítette hatalmába. Már jól ismerte a méregzöld kanapét, a fekete bőrfotelt, melybe mindig beleolvadt a szintén fekete öltönyös doktor, a fából készült kis asztalkát a szoba közepén, a rajta gondosan elhelyezett papírokkal és jegyzetfüzetekkel. Mégis furcsa volt egyszerre gyűlölni a helyiséget a kötelező megjelenések miatt, közben pedig hihetetlen erővel kötődni ezekhez a berendezésekhez. Hiszen Valeria itt mondta el először őszintén, ami a lelkét nyomja, itt ejtette első könnyeit, amely valahonnan egészen mélyről jött belőle, itt vallotta be az apja iránti kötődését és a Tom iránti nem létező kötődést is.
Valeria felkapta a fejét, mikor Dr. Darion belépett a helyiségbe és bezárta maga mögött az ajtót. A lány figyelte a mozdulatsort. A doktor elvette az asztalról a jegyzetfüzetét, kényelmesen elhelyezkedett a fotelben és megigazította öltönyét.
- Nos, kezdhetjük?
- Persze – bólintott Valeria.
- Tehát, hogyan telt az első napja?
- Egy szóval talán úgy mondhatnám, hogy furcsán.
- És bővebben? Mesélje el!
Valeria mindent elmesélt részletesen a tegnapi napról. A vendégektől kezdve, a bulin át, egészen Billig.
- Ön mit gondol? - kérdezte végül.
- Én inkább az ön véleményére lennék kíváncsi - kacsintott a doktor.
- Nem tudom, hogy mit gondoljak. Nem tudom elrendezni a dolgokat magamban.
- Nos, én a szerelmi ügyekhez nem értek, de...
- Oh,nem, nem, nem... - rázta a fejét Valeria. - Nincs itt semmiféle szerelmi ügy. Én nem vagyok szerelmes Billbe, vagy ilyesmi. Maga valamit félreértett.
- Adok magának néhány feladatot a következő látogatásáig – felelte végül az orvos. - Először is örülnék ha haza költözne és csak magára koncentrálna egy kis ideig.
- Rendben. Egyébként is így terveztem. Mi a következő.
- Másodszor, veszekedjen saját magával.
- Mi?! - húzta fel a szemöldökét Valeria.
- Jól hallotta. Veszekedjen magával. Ha talál egy eldöntetlen kérdést, hagyja, hogy mindkét fele véleményt nyilvánítson.
- És ez mire jó?
- Azt megtudja egy hét múlva.
- Egy hét múlva? De a következő találkánk...
- Most adok magának egy hetet. Egy hét múlva találkozunk ugyanitt ugyanekkor és meglátjuk,hogy mire jutott.
- Hát, rendben. Maga a doki – nevetett Valeria, majd hátradobta hosszú, vörös haját és elindult az ajtó felé.
- Oh, és még valami – szólt utána Dr. Darion.
- Igen? - fordult vissza Valeria.
- Ne kerülje el a konfliktusukat. Hagyja, hogy a két fele mindent megvitasson és hagyja, hogy kitörjön magából, aminek ki kell törnie. Figyelje meg azt is, hogy a környezete hogyan reagál ezekre.
Valeria csak bólintott, majd kisétált a szobából. Maga mögött hagyta a meglepő utasítást és a tárgyakat, melyeket annyira gyűlölt és szeretett egyszerre.