A következő napok érdekesen teltek. Még mindig nem szóltam Billhez, sőt tudomást sem vettem róla. Tökéletesen levegőnek néztem. A gyerek úgy járkált a lakásban egész nap, (már amikor itthon volt) mint egy zombi… nem is… inkább szellem. Néha már egészen szánalmasnak találtam… Én az időm nagy részét Tommal töltöttem… De ő is ritkán tartózkodott itthon, ugyanis David hajtotta őket mint az állat, mondván, hogy a lemez felvételeinek még nyaralás előtt kész kell lennie. De mikor nem dolgozni volt sokat nevettünk és elvoltunk… egészen összemelegedtünk, de ez nem volt ugyan olyan, mint Billel… azaz igazság, hogy nagyon hiányzik… és rohadtul fáj, hogy ezt csinálta velem… de ez van… pasi… mit is várhattam tőle. És ráadásul az esős hancúr miatt jól meg is fáztam… fáj a fejem, émelygek, és szédülök. A többiek remekül érzik magukat… teljesen be vannak sózva a vakáció miatt. Hát igen, már csak 1 nap.

Én is épp a szobámban pakoltam, mikor egy ismerős kéz fűződött a derekam köré, majd tulajdonosa a vállamra tette a fejét.

- Tom!! A szívbajokat tudod rám hozni!!! – kaptam a szívemhez, mely most hevesen vert az ijedségtől.

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni! – puszilt a nyakamba. – Jézusom… te nem vagy lázas??

- Nem tudom… de le kell ülnöm… - kapaszkodtam meg a pólójában, mert megszédültem.

- Ennek nem lesz így jó vége kisasszony!!! Már 2 napja mondogatod, hogy nincs semmi bajod… De nem hiszem el! Szóval most szépen jössz és Zsu megméri a lázad! – kapott a karjaiba.

- Jajj már… be kell fejeznem a pakolást… - próbáltam ellenkezni, de még ehhez is gyenge voltam.

- Ez úttal nem úszod meg! A pakolás ráér!!! – mondta komolyan, majd kivitt a nappaliba, és letett a kanapéra.

- Mi történt?? – aggodalmaskodott Georg.

- Semmi komoly… Hercegnő nem érzi jól magát… Hoztam a doktor nénihez… - vigyorgott a rasztás.

- Nagyon vicces… - gúnyolódtam. – Na, addsza azt a lázmérőt!!! Még 1000 dolgom van!

- Ne olyan hevesen! – lépett hozzám Zsu, majd belenyomta a számba a kis üvegpálcát. Várt 3 percet, majd kihúzta.

- Jesszus!!! 38.7!!! Ella irány az ágy!!! – akadt ki a csaj.

- Dehogy is!!! Még egy csomó mindent össze kell készítenem!!! És különben sem tudnék most lefeküdni!!! Az összes cuccom ki van készítve az ágyamra!!! – ellenkeztem hevesen.

- Az nem akadály!! Akkor mész a mi szobánkba! – ajánlotta Tom.

- Na azt már nem!!! – akadtam ki.

- Jajj, Billt kitesszük a folyosóra!!! – hülyéskedett Gustav, de a rossz tréfáért csak egy hasba vágást kapott barátnőjétől.

- Akkor maradj itt a kanapén… De így nagyobb az esély, hogy találkozol a tesómmal… - nézegette a körmeit Tom.

- Úgy utálom, mikor ezt csinálod!!! – ültem fel.

- Akkor mehetünk??? – sandított rám.

- Mehetünk… - mondtam gunyoros hangon, és megpróbáltam felállni, de Tom nem engedett.

- Személyi szállítás is jár a szobához!!! – mosolygott, majd ismét felkapott, és bevitt a szobájukba. Bill kinn ült az erkélyen és cigizett.

- Öm… Bill… - ment az erkélyre tarkóját vakargatva Tom, miután letett az ágyára. A beszélgetés többi részét nem hallottam tisztán, mert becsukta az ajtót, csak az eseményeket láttam. Ahogy tesója kilépett a levegőre, Bill felállt. Tom mondott neki valamit, mire ikre aggodalmasan rám nézett, majd visszafordult öccséhez, és bólintott. Gyorsan elnyomta a csikket, kifújta a füstöt, majd jöttek be. Rám se nézett, csak átment a szobán, de az ajtóból még visszafordult Tomhoz:

- Összepakoltam neked is!!!

- Tényleg??? – lepődött meg Tom.

- Tényleg. Unatkoztam, ezért neked is összecsomagoltam. De nézd át, mert tudom milyen precíz vagy… lehet, hogy valamit kihagytam. – magyarázta az énekes.

- Jajjj kösziii!!!! – ugrott a levegőbe a rasztás. – Unatkoztál??

- Hát… nem tudod milyen unalmas egész nap a szobában ülni… - vont vállat.

- Nem kényszerít rá senki… - értetlenkedett Tom. Bill nem szólt, csak rám pillantott. Tesója vette az adást, és hirtelen nagyon kellemetlenül érezte magát. De nem csak ő. Én is. Ki vagyok én? Az ő lakása, ő lakik itt, én csak egy vendég vagyok, és miattam nem jön ki a szobájából, a SAJÁT házában, nehogy találkozzunk, mert tudja, hogy nem szívesen látom mostanában. Rosszul éreztem magam emiatt. Mondani akartam neki, hogy miattam nem kell ez csinálnia, de addigra már kiment a szobából, nyomasztó csendet hagyva maga után. Ránéztem Tomra. A srácban iszonyú érzések háborúztak, látszott rajta. Azt kívántam, bárcsak beleláthatnék a fejébe. Máskor mindig tudtam, mire gondol… most azonban… lövésem sem volt. Kedvtelenül körbenéztem a szobában, majd megakadt a szemem Bill ágyán. A macija még most is ott volt. Eszembe jutott az első alkalom, mikor ide beléptem. Milyen régen is volt az. Egy új élet kezdete. De akkor még nem tudtam, hogy ez lesz a vége. Hátra dőltem, és a plafont bámultam. Megint feltettem magamnak a kérdést, melyet már oly sokszor ez alatt a 2 nap alatt: Miért???

- Na, asszem én most megyek… segítek Zsunak… majd még jövök… addig nézz TV-t vagy valami… - mondta zavartan Tom, majd mielőtt reagálhattam volna, gyorsan kitűzött a szobából. Már kezdtem érteni a dolgot. Lelkiismeret furdalása volt Bill miatt. Tudta, hogy a tesója szeret engem, mégis itt kever velem. Megint rossz érzés fogott el. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Aztán egyszer csak megmakacsoltam magam:

- Bill volt velem a szemét, ő ordította le a fejem, hogy minden az én hibám, mikor azt sem tudtam mit csináltam, és még nekem van bűntudatom????? Úr Isten!!! Magamra sem ismerek!!! – morogtam, azzal bekapcsoltam a TV-t. Délután 3ig nem is történ semmi izgi. Aztán bejött hozzám Gusc:

- Szép napot kisasszony!!! – ült le vigyorogva az ágy szélére. – Hogy tetszik lenni???

- Ohh köszönöm, már sokkal jobban… de ez a semmittevés szörnyű!!! – forgattam a szemeim.

- Sajnálom!!!! Zsu doktornő azt mondta irány az ágy, akkor irány az ágy!!! – mosolygott kedvesen.

- Doktornő??? Inkább anyapótló!!!! – nevettem el magam. Gustav is nevetett.

- Amúgy Zsu összepakolt neked az útra!!! Nem vagy éhes??? – méregetett aggódva.

- Hát… ami azt illeti… - fogtam meg a korgó gyomrom, mivel ma még a reggelit is kihagytam.

- Egy pillanat!!! Pont most lett kész a kaja!! Szólok Zsunak, hogy hozzon neked is!!! – pattant fel, majd kiviharzott a szobából. Csak most gondolkodtam rajta, mi olyan furcsa ebben a mai napban… Hát persze!!! Itthon vannak a fiúk!!! Na ha majd jön vissza Gugu megkérdem tőle. De legnagyobb meglepetésemre nem ő jött.

- Bocsi, hogy az előbb olyan bunkó voltam!!! Csak egy kicsit… hmm… felkavart a tesóm!!! – ült le mellém Tom, a combomra rakva a kezét.

- Semmi baj! Megértem… engem is… - néztem a földre. – Tényleg!!! Hogy - hogy itthon vagy?? – próbáltam terelni a témát.

- Már végeztünk a stúdiómunkával… szal nekünk MOST kezdődik a nyaralás!!! – dől hátra kényelmesen, tarkóján összefűzve a kezét, elégedett mosollyal. Nekidőltem, és a vállára fektettem a fejem. Olyan nyugalom árasztott el. Csak hallgattam, ahogy szuszog, majd mutatóujjal megböktem az oldalát. A gyerek összerándult és elkezdett nevetni:

- Hé ezt ne csináld!!! – méltatlankodott, mire én megismételtem a mozdulatot.

- Rendben… te akartad… ha harc, hát legyen harc… - vigyorodott el, és elkezdett csikizni.

- Tohohohohoooooom!!!! – dőltem el az ágyon.

- Csak semmi Tom! Te vívtad ki a sorsod… - nyújtotta rám a nyelvét, majd tovább „kínzott”. Belekapaszkodtam a pólójába, és mivel én épp leestem az ágyról magammal rántottam. Nagy puffanás… és mind a ketten röhögünk… erre rontott be Zsu, tálcával a kezében.

- Te jó ég!!! Ne ijesztgessetek már!!! – csóválja a fejét, mikor meglátja, hogy csak baromkodunk. De válaszolni nem nagyon tudtam, mert elkapott a röhögő görcs, ami nálam már kóros… Tom meg azon röhögött, ahogy én nevetek, szóval jó volt az összhang. Zsu csak megrázta a fejét és lerakta az íróasztalra a levesemet.

- Mi lesz itt a nyaralás alatt… - fogta meg a fejét, azzal távozott.