1.     rész

Egy újabb turné vette kezdetét így Bill és Heidi egy kis időre megint elszakadtak egymástól. Mindketten gyötrődtek az elmúlt hét eseményein. Nem tudták mi tévők legyenek. Szerelem, karrier vagy család? …

Bill kiült a sötétbe. Alig 20 perce lett vége a koncertnek. Most valahogy nem tudott koncentrálni úgy a koncertre sem.Rágyújtott még egy cigire és hagyta, hogy a nikotin szétáradjon az ereiben, megmérgezve teste legapróbb pontjait is. A lágy őszi szellő végigsimította az arcát. Felnézett a sötét égre és úgy érezte, most nem a város felett, hanem felette gyülekeznek a viharfelhők. A szél egyre erősebben fújt. A fák méltóságteljesen hajlongtak.

Az eső lassan szemerkélő cseppjei a fiú arcán végigcsordultak, az állánál elidőztek egy kicsit, hogy aztán komótosan a karjára hulljanak. Most valahogy úgy tűnt az egész város sír…

Fájdalmat érzett a mellkasában, ahogy Heidire gondolt. A lány elküldte.

„Még hogy hálás leszek neki ezért? - morfondírozott magában és elnyomta a cigijét. „

Lassan felállt. Még nem indult vissza a bandához, csak figyelte a kialakuló vihart. Egy kéz súlyát érezte a jobb vállán. Máskor azonnal megfordult volna, de most még ehhez is erőtlennek érezte magát. Így csak sóhajtott egyet és várta, hogy megszólítsa őt a kéz tulajdonosa.

-         Mi bajod? Egész héten úgy mászkáltál fel-alá, mint valami szellem… nem bízol bennem? –kérdezte fájdalmasan ikertestvére.

-         Dehogynem bízok benned te lökött! –mosolyodott el Bill –csak most nincs kedvem erről beszélni.

-         Régen mindent meg tudtunk beszélni… Most mi változott?

-         Semmi! Semmi nem változott, csak… nem is tudom. Valahogy gyengének érzem magam. Félek…

-         Mitől? –kérdezte komolyan Tom.

-         Hogy ha elmondom neked, akkor rádöbbenek… ez nem csak egy rossz álom. Ez a valóság…

-         Jól van. Nem erőltetem. Ha el akarod mondani… vagy csak simán nem akarsz egyedül lenni, szólj! Tudod, hogy rám számíthatsz! – megölelte testvérét, akit teljesen megdöbbentett. Tom már nagyon régen nem beszélt vele így. Érezte, hogy most tényleg komolyan beszélt. Nem tudta mire vélni a dolgot, de úgy érezte soha nem kerültek ilyen közel egymáshoz Tommal.

A szőke rasztáshajú srác visszabotorkált a koromsötét éjszakában, a hotelbe. Bill vett egy nagy levegőt és követte őt. Visszament a hotelszobájába, bezárta maga mögött az ajtót, majd az ablakhoz lépett, hogy végleg kirekessze a tomboló vihar hangját a szobából.

Aznap este hatalmas vihar volt. Senki nem tudott aludni, így összegyűltek Gustav szobájába és DVD-zni kezdtek. Egyiküknek sem volt valami jó kedve, csak bámultak ki a fejükből. Aztán egyszer csak elment az áram. Bill felállt és az ablakhoz lépett. Nézte, ahogy az eget keresztül-kasul átszelik a villámok és újra eszébe jutott Heidi. Ahogy kinyitotta a szemét, megpillantotta a lányt. Annyira szép volt… de nem. Ő nem lehet itt. Csak a képzelete játszik vele. De mégis! Érezte az illatát, látta mosolyát… közelebb lépett hozzá… „igen ez ő”… felé nyúlt, mire a lány szertefoszlott. Kissé csalódottan ment vissza szobájába, hogy végre lefeküdjön aludni. Ahogy kinyitotta a szoba ajtaját nagy meglepetésére már várt rá valaki…