Végülis sikerült..

- á, szia David! öhm.. jó újra látni! - fogtam vele kezet kissé pironkodva
- hát te mit keresel itt? - lepődött meg - akarom mondani, h énis örülök. a fiúk hol vannak?
- Bill, Georg, Gustav és Andreas odakint várnak; én meg Tomot keresem..
- mire várnak? és ki az az Andreas?
- bocsi, majd a fiúk elmondják kint.. Tomot nem láttad véletlenül?
- a stúdióban voltam egyeztetni, de oda nem jött be.
- és van valami hálószoba itt?
- fent az emeleten. de ha nem haragszol, nekem most dolgom van. és szeretnék kérni valamit..
- igen?
- ha lehet, ezzel az Andreas fiúval ne nagyon zavarjátok a bandát. ez a stúdió nem átjáróház..
- jó, értettem. bocs a zavarásért..
- nem történt semmi.. na, de mostmár menjünk utunkra. ;) - és el is tűnt. én pedig nem tehettem mást, minthogy felbaktattam a lépcsőn és minden szobába benyitottam. mondjuk túl sok választásom nem volt. 4 szobából, egy a fürdő volt, ott nem találtam; a másik kettő meg üres volt. az utolsó helyiség volt már csak hátra, amikor hirtelen..
"Let's talk this over, it's not like we're dead.
was it something I did, was it something new said.
Don't leave me hangin', in a city.."
miért is ne?? megszólalt az én drága telefonom. -.-' gyorsan felvettem, és bementem a fürdőbe..
- mondd.. vagyis szia apa! ^.^'
- te meg hol a nyavalyában vagy?? anyáddal már mindenhol kerestünk!
- őő.. hát izé.. ami azt illeti délután találkoztam Andreassal és.. hát tudod.. öö.. - dadogtam össze-vissza, amikor valaki kikapta a kezemből a telefont, és beleszólt.
- Peter?
- igen! ki beszél ott?
- Tom vagyok. Tom Kaulitz. öhm.. Gitta itt van nálunk, mert átjött Andreassal. holnap megy haza, jó? - magyarázott
- nem is tudom.. ezt megkellene beszélnem Karinnal!
- elég nagy már, tud magára vigyázni. és különben is itt vagyunk, semmi baja nem lesz.
- najó, de később még beszélünk erről!
- kösz, tudtam h megengeded.. :)
- nincs mit. mondd meg a lányomnak, h vigyázzon magára, és h pusziljuk.
- jó-jó.. viszhall.
- szervusz. - és apu letette. Tom pedig odafordult hozzám, és visszaadta a telefonomat.
- öhm.. üdvözölnek a szüleid.. - hadarta, és húzott is volna el minél messzebbre tőlem.
- hey, Tom! - szóltam utána - igazad van, tényleg ringyó voltam.. - hajtottam le a fejem, és igyekeztem belemerülni a tornacipőm tanulmányozásába. sikertelenül. ugyanis a rasztás megállt az ajtóban.
- dehogy voltál az! most.. most miért mondod ezt?
- te semmit nem ártottál nekem, én meg úgy bántam veled mint egy darab ronggyal.. és ezek után még volt képem idejönni!?
- jahj, nehogy már rágd magad emiatt.. - próbált vígasztalni, de valójában őt is nagyon bántotta ez az egész - én is hibás vagyok..
- figyelj. ennek semmi értelme, ha te is magadat hibáztatod; meg énis. =/
- akkor meg mi a fenét..? - csattant fel kérdőn
- békülni akarsz?! - vágtam közbe gyorsan, mert már nagyon elakartam intézni.
- még szép! bár kétlem, h meg tudnál..
- meg van bocsátva. most pedig mehetsz. - rántottam meg a vállam, amit ő furcsállva nézett
- neem.. ez így túl egyszerű! te sosem bocsátanál meg senkinek ilyen könnyen.. - ráncolta össze a homlokát - ráadásul pont nekem!? két kezemen nem tudnám megszámolni, mennyi bosszúságot okoztam neked; és te még ígyis..
- nem tudom mi van velem, de nem is érdekel. egy a lényeg: addig örülj, amíg ilyen 'jószívű' vagyok.
- hm?? mi ütött beléd?
- fogalmam sincs.. - az utolsó betűt már az ajtóban ejtettem ki a számon, miközben valósággal 'elszaladtam' Tom elől. nem értettem hirtelen, h mi történik velem. azért jöttem ide, h rendezzem vele a dolgokat; erre most előle futok. mindig is tudtam, h nem vagyok normális. dehogy ennyire?!
- szöszi, várj már! - kiabált utánam a rasztás - valami rosszat mondtam..?
ahelyett, h utánam jött volna; visszacsoszogott a szobába, és magára zárta az ajtót. látszólag teljes nyugalomban kapcsolta be a zenelejátszóját, és dobhártyaszaggató hangerővel kezdte hallgatni a 'jó öreg' 50 Centet. és társait, persze.
- én idióta! - szidtam magam, miközben a lépcső aljához értem. - a férfiakkal mindig csak a baj van!!
- ..ezt ki mondja? - nevetett fel halkan, mégis együttérzően Bill. mért van mindig pont akkor ott, mikor szükségem van valakire?
- én mondom, és így is van! - kislányos makacssággal néztem fel rá, mivel egy jó 10 cm-el magasabb volt nálam.
- ezek szerint nem sikerült kibékülnöd a tesómmal.. =/
- akartam, de.. áh, most hüjébbnek érzem magam, mint valaha! egyszerűen elfutottam előle, ő meg csak állt, és bámult... - árasztottam el gondjaimmal a feketehajú fiút, aki eléggé szívén viselte a bátyja sorsát. és az enyémet is.
- beszéljek vele?
- ha megtennéd, az nagyon jó lenne..
- feltéve, hogy nem rohansz el megint. :)
- majd megpróbálom! - vettem mély lélegzetet, és Billre pillantottam. a szemében valami különös csillogást vettem észre, ami egyszerűen mosolyra fakasztott. rendkívül furcsa volt.. de azt hiszem erőt adott a Tommal való beszélgetéshez. és végülis sikerült.. újra a régi minden. legalábbis ami az emberi kapcsolatokat illeti. igaz, már fele annyi időt sem töltünk együtt, mint régebben. hiszen a munka, az munka. és ezt a négy fiú is tudja, akikért ma már lányok (és nők) milliói bolondulnak.