34.rész

-Hát te meg mit keresel itt?-Bill
-Én? Semmit! Csak bejöttem Mendyhez, megnéztem, hogy van.-Tom
-Ahham!-Bill, halál nyugodtsággal.Ez idegesített a legjobban...ez a halál nyugodtság...ilyenkor érzem hogy óriási a baj!:S-Hol voltál az éjjel?-kérdezte hirtelen Tomtól.
-Ez meg mi? Nem vagy az anyám! Nem tartozom neked magyarázattal. Egyébként itthon voltam! A szobámban! És bármilyen meglepő: ALUDTAM!!! Mint a többi normális ember...-Tom
-Ne hazudj!-Bill és most már kezdett ideges lenni.
-Nem hazudok!-Tom
-De hazudsz! Tudom, hogy együtt voltatok! Hogy voltál képes összefeküdni a barátnőmmel?!?-Bill idegesen ordítozva, majd nekiugrott Tomnak. Mindketten a földre estek. Bill, csak úgy püfölte, ikertestvérét. Én csak ordítoztam, hogy hagyják abba, de egyik sem figyelt rám. A nagy hangzavarra lejött Simone és Gordon is.
-Mi folyik itt? Bill, Tom!-Simone
-Héjj, héjj, srácok!-Gordon, és a fiúk felé sietett. Leszedte Billt Tomról, Tomot pedig Simone fogta le.
-Kinyírlak te szemét!-Bill
-Csak miután végeztem veled!-Tom
-Elég!-ordította Simone.-Elmagyarázná nekem valaki, hogy mi történt itt?-Simone, dühösen.
Ekkor ballagott le Alex is.
-Ez a szemét lefeküdt Mendyvel!-ordította Bill, testvérére mutogatva.
-Igaz ez kisfiam?-nézett Tomra Simone.
-Én nem akartam...-Tom, de én félbeszakítottam.
-Az én hibám! Én kezdtem! Részeg voltam és Tom csak segíteni akart, én pedig kikezdtem vele!Nagyon sajnálom...-mondtam lehajtott fejjel.
Minden szem rám szegeződött. Bill is rám nézett. Mélyen a szemembe, majd megszólalt:
-Azonnal menj el! Látni sem akarlak!-Bill. Nem sírt, de láttam, hogy közel volt hozzá.
-Rendben! Elmegyek!-én, és felmentem összepakolni. 10 perc alatt kész is voltam, közben bőgtem. Tudtam, hogy én voltam a hibás, de mégis. Annyira fájt! Én igazán szerettem Billt. Mikor kész voltam, lementem a lépcsőn, egyenesen a nappaliba. Ott volt mindenki, síri csendben. Mikor leértem, Bill felállt, én pedig odamentem hozzá. A kezemben tartottam a karácsonyi ajándékát.
-Tudom, hogy nem érek semmit a bocsánatkérésemmel, de azért ezt fogadd el!-mondtam szipogva és átnyújtottam neki a karácsonyi ajándékát.
-Jól tudod! Nem ér semmit a bocsánatkérésed, és nincs szükségem semmi olyan dologra aminek csak egy kicsit is köze van hozzád!-Bill, és egy mozdulattal a kukába hajította a tőlem kapott ajándékát. Én ekkor nyeltem egy nagyot és próbáltam visszafolytani a sírást, ami persze nem nagyon ment.
-Jól van! Megértelek! Megérdemlem! Ezeket azért itt hagyom!-én, és letettem a karácsonyfa alá a többiek ajándékát.-Akkor én megyek!-én, könnyes arccal és szemekkel.
-Helyes! Menj csak!-Bill
-Sziasztok! Boldog karácsonyt mindenkinek!-én, a végét már sírva, majd szabályszerűen kirohantam az ajtón, ki a nagy hóviharba.
-Bill...-szólalt meg Tom megbánóan.-Hagyj! Hogy voltál képes elárulni? Most nagyot csalódtam benned...-Bill
-Bill...én sajnálom...olyan gyorsan történt minden...-Tom
-Mióta?-kérdezte hirtelen.
-Mi? Ezt hogy érted?-Tom, értetlenül.
-Mióta dugod a hátam mögött?-Bill idegesen.
-Mi? Mi nem...Most történt először...- hebegett Tom.
-Jah, persze...-Bill
-Akár hiszed, akár nem, most volt legelőször, de ez volt életem legnagyobb hibája...-Tom, de Bill nem figyelt rá, csak felbaktatott a lépcsőn, egyenesen a szobájába. Ezután Alex ment oda Tomhoz:
-Alex én...-Tom, de nem találta a szavakat.
-Tom, tudom, hogy mi már nem voltunk hivatalosan együtt, de azért ez mégis...undorító! Bill az ikertestvéred. Nem tudod elképzelni, hogy érezheti magát. Becsaptátok...megcsaltátok...ez durva.-Alex, majd felsietett Bill után. Már a lépcsőn lehetett hallani a nagy csörömpölést, törést, zúzást. Alex bekopogott...
-Nem vagyok itt!-jött a válasz.
-Bill! Alex vagyok! Kérlek, nyisd ki az ajtót!-Alex, mire Bill kinyitotta az ajtót.
A haja kócos volt, a szeme könnyes, fekete sminkje óriási fekete karikákat hagyott a szeme körül, a kezei véresek voltak már a sok ütéstől és a szobája romokban hevert.
-Istenem Bill!-ölelte meg Alex, mire Bill elkezdett sírni.
-Elvesztettem...örökre...-Bill sírva.
-Jólvan Bill! Nyugodj meg! Cssss!-csitítgatta, majd leültette az ágyra.
-De nem tudok! Érted? Nem megy!!!-Bill
-Jólvan Bill! Tudom, hogy nehéz, de azért próbáld meg! Rendben?-Alex
-Rendben!-szipogott Bill.
-Oké! Mindjárt jövök! Egy pillanat!-Alex, és kiszaladt, majd kb. 5 perc múlva visszament kötszerrel a kezében.
-Gyere bekötjük azokat a csúnya sebeket! Ezt meg, hogy csináltad?-mutatott a mély karcolásokra.
-Áh csak a polc...-Bill
-Értem!-nézett Alex a leszakadt polcra.
Ezután egy darabig csend volt.
-Így ni! Kész vagy!-Alex, mikor bekötötte az utolsó sebet is.
-Köszi mondta Bill.
-Nincs mit! Én megyek is, hagylak aludni!-Alex
-Ne! Kérlek ne menj el!-Bill
-Jó! Itt maradok, amíg elalszol! Oké?-Alex.
Bill csak bólogatott, majd lefeküdt és becsukta a szemeit.
Én eközben már egy szállodában voltam. Az ágy közepén feküdtem és egyre csak gondolkodtam.
-Hogy lehettem ekkora hülye?-én
Egy ideig még gondolkodtam, majd álomba sírtam magam...