2. rész

Ha két idegen találkozik

Az új házban külön szobánk volt Emilyvel. Az ő szobájában a dolgok mély bordó és barack színben pompáztak, míg nálam narancssárga és krémszínben. Amikor megláttuk a szobákat rögtön tudtuk ki, melyiket szeretné. A szobám ablakából át lehetett látni a szembe házba. Mikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy egy fekete hajú srác ül az ablakban (mármint a szembe házban xD szerk.). Látszott rajta, hogy gondolkozik. Amikor észrevett hátrafordult és szólt valakinek. Egy perc múlva már a háta mögött ált egy magas raszta hajú srác. Nagyon mosolyogtak, majd integettek. Én Elösször nem tudtam, hogy most mi történt aztán rájöttem. Visszaintettem nekik. A rasztás eltűnt az ablakból. A fekete hajú srác még ott maradt egy kicsit, majd ő is eltűnt. Tíz perc múlva hallom, hogy csöngetnek. Emily lerohant kinyitni az ajtót.

-         Őőőő… Hello.. – nyögi ki meglepődötten.

-         Szia! Mi a szembe lévő házban lakunk és láttuk, hogy most költöztetek ide, és gondoltuk bemutatkoznánk. Egyébként Bill vagyok. Ő pedig Tom az ikertestvérem. - magyarázkodik az idegen.

-         Engem Emilynek hívnak és van egy nővérem, aki ha minden igaz, akkor a szobájában van. – válaszol mosolyogva Emily.

Erre mintha hallottam volna a beszélgetést, megjelentem.

-         Emily! Ki az? – kérdezem a lépcsőről lefele jövet.

-         A szembe szomszédaink. – Emily még mindig mosolyogva.

-         Óóó..

-         Hello! Engem Billnek hívnak és ő, pedig Tom az ikertestvérem. – mutat Tomra fülig érő szájjal.

-         Hello! Engem Amynek hívnak. – mutatkozom be az ikreknek.

-         Gyertek beljebb. – hívja be őket Emily.

Az ikrek nem mondtak semmit, csak leültek a kanapéra. Balról jobbra a sorrend : Emily, Tom, Bill és végül én. :)

-         Ha szeretnétek megnézni a várost, akkor szóljatok nyugodtan, mert szívesen megmutatnánk. – jelenti ki Tom.

-         Hát.. Ha holnap ráértek, akkor megmutathatnátok. :) – Emily mosolyogva.

-         Persze! Hányra jöjjünk? – Tom

-         Szerintem, gyertek 11-re. – válaszolok én Emily helyett.

-         Rendben. Akkor mi most megyünk Sziasztok! – köszöntek egyszerre az ikrek, majd Tom Emilynek adott puszit az arcára, Bill pedig nekem.

Miután becsuktam az ajtót neki dőltem és lecsúsztam mellette. Olyan aranyos volt Bill. Felálltam, majd elindultam a szobám felé, de beleütköztem anyuba.

-         Kik voltak azok?

-         A szembe lévő házba laknak. Úgy hívják őket, hogy Bill és Tom és ikrek. – válaszolok boldogan.

Emily már rég a szobájában pakolt, hogy véletlenül se maradjon semmi holnapra. Anyu csak mosolygott és nem válaszolt semmit. Bement a konyhába és elkezdett kipakolni. Én is felrohantam a szobámba, majd az ablakot bámulva elkezdtem kipakolni a bőröndömből. Bill ugyan úgy ott ült az ablakban, mint azelőtt. Mosolygott és látszott rajta, hogy boldog. Mikor mindent kipakoltam már nagyon késő volt. Kinéztem az ablakon, de Bill nem volt ott. Elszomorodtam és elindultam a fürdő felé, de nem jutottam el odáig, mert csöngettek. Igaz anyu nyitotta az ajtót, de fél perc múlva már kiabált is, hogy engem keresnek.

-         Ki az már? Még csak egy napja lakunk itt, de máris idecsődül az egész város? - kérdezem kicsit dühösen, miközben a lépcsőn haladok lefelé, de amikor megláttam, hogy ki az éreztem, hogy elvörösödök.

-         Szia! Talán zavarok? – kérdezi az idegen mosolyogva.

-         Bill! Dehogy csak.. – és nem tudtam végig mondani a mondatot, mert megcsókolt.

-         Cssss.. Ne magyarázkodj.. Nincs semmi baj.. – csitított mosolyogva.

-         Anyu felmentünk a szobámba! – kiabáltam a konyhába anyunak, majd elkezdtem Billt felfelé rángatni a lépcsőn. Ő csak kérdőn nézet rám, de én nem foglakoztam vele. Mikor felértünk becsuktam az ajtóm.

-         Na mi az? Ilyen gyorsak vagyunk? – Bill miközben az értelmes arckifejezése átváltozik sunyivá.

-         Na állj le. Nem akarok semmit csak beszélgetni. – ábrándítom ki szegényt.

Nem mondott semmit, csak lehajtotta a fejét. Felemeltem és a szemébe néztem.

-         Nem gondolod, hogy egy kicsit gyors volt az a csók? – én mosolyogva.

-         De Amy.. Beléd szerettem..

-         Te sem vagy közömbös a számomra, de könyörgöm.. mióta ismerjük egymást? Hat órája? – magyarázkodom.

-         Nem baj. De én akkor is szeretlek.. teljes szívemből.. – válaszol Bill szomin.

-         És én is szeretlek. Hidd el, de most szakítottam a fiúmmal és még csak egy napja lakom Magdeburgban és rögtön megismertelek, téged, aki többet ér nekem mindennél.

-         Hát akkor megyek.. Hagylak.. Majd holnap találkozunk.. – indul el Bill az ajtó felé. -         Ne menj! Maradj itt! Nem akarom, hogy elmenj. – nézek rá kérlelő szemekkel.

-         Biztos, hogy ezt akarod?

-         Ühüm. – bólogatok, mint egy kisgyerek.

Bill nem ment el. Akkor éjjel ott aludt az ágyamban. Este még beszélgettünk egy kicsit, majd elaludtunk. Szorosan magához ölelt és simogatott, míg ő is álomra szenderült.